Hozzáfűzés: Nos, megint új rész. Ezt egy kicsit nehézkesen írtam meg, és azért a szomorúságom is látszódni fog rajta, mert elvesztettem egy számomra nagyon fontos személyt, és egész nap bőgök... Ez egy romantikus rész lesz, de többet nem árulok el. Viszont ez után a rész után biztos azt fogjátok hinni, hogy minden jóra fordul...
Ezt majd meglátjuk! Jó olvasást!
Puszi: Alex ^^
Jimin POV:
Már egészen be esteledett, és egy ember sincs az utcán. Minden ki van halva, még a szellő hangját is lehet hallani, ahogy el sűvít a fülem mellett, amibe bele borzongok. Nem találom sehol. Egyszerűen fogalmazva, nyoma veszett. Gondolkoztam azon, hogy kérek segítséget a rendőröktől, de ezt az ötletet gyorsan ki is vertem a fejemből, mert nekem kell megtalálnom. Miattam van minden, meet nekem muszáj volt olyanná válnom, mint amilyen ő volt. Vagy amilyen ő. A levegő egyre hidegebb lesz,és kezdek egyre jobban fázni.
Olyan sok hibát követtem el...Miért nem tudtam megbocsájtani neki?! Hisz arra meg se fordult a fejemben, hogy V zsarolja őt...az én egyetlenemet. Az én egyetlen kincsemet, amiért még érdemes életben lennem ezen az elcseszett bolygón.
Lábaim felvisznek egy forgalmas hídra, mely a sínek felett megy át. Kiskoromban sokszor néztük itt a szüleimmel és a testvéremmel a vonatokat, mivel Hyunmin megszállotja lett a gőzösöknek.
De ahogy feljebb megyek a hídon, megcsap egy ismerős, s megnyugtató illat. Hoseok illata.
És endig az út szélén álló mentőautó hogy nem bökte ki a szemem?
Irgalmatlan futásba kezdek, és amikor oda érek, pont akkor hajtanak el a mentők, szirénázva. Néhány ember ott ál, s nézik, ahogy a kocsi lefordul a korház irányába.
-Kit vittek el?-kérdem az egyik harmincas éveiben járó férfit.
-Egy fekete hajú fiút. Azt hiszem, hogy idol. Rapper valami bandában. Te is idol vagy, nem?
Hoseokot vitték el. Gyorsan szaladni kezdek, majdnem fellöktem az a férfit, de nem érdekel. Be kell jutnom a korházba, minnél gyorsabban!
Lihegve álltam meg a korház előtt. Miattam történt minden. Az én hülyeségeim készítenek ki mindenkit! Lassan három éve rágódtam azon a csókon, erre ide nyomorítanak egy olyat, hogy V zsarolta Hopit.
Kezdem érezni, hogy tényleg én vagyok Hopeless, Ő pedig Hope. És a kapcsolatunk...
Hope and Hopeless.
Ennyit tudok mondani. Én vagyok a reménytelen hülye gyerek, aki abban hitt, amit látott, nem abban amit mondtak neki. Én voltam...aki ment a hülye feje után, nem Jung Hoseok, a világ legszebb s becsesebb kincse számomra. Ért tűzbe raknám a kezeimet, hadd égjenek porrá.
És én is porrá égnek. Régebnen a féltékenység volt az, ami belülről fel emésztett, most pedig a bűntudat az, ami fel égeti a lelkem.
Nem hagy nyugodni az a tény, hogy le feküdtem egy másik fiúval...miközben jól tudtam, hogy akit szeretek, az nem más, mint Jung Hoseok, aki most miattam van korházban. Az a személy, akit tiszta szívből jövő szerelemmel szeretek.
És mind ez miattam, az én reménytelenségem miatt.
Ő próbált, és akart is szeretni, de egy harmadik személy befolyásolta. Egy harmadik személy a kaocsolatunkban. Egy harmadik...
Szörnyű és nehéz dolog még magamnak is be ismerni, de muszáj lesz ezt a harmadik személyt valahogy ki iktatnom a kapcsolatunkból. Ha Ő marad, akkor mi nem lehetünk boldogok. És igen, már van olyan, hogy mi. Eddig is volt, csak nem akartam tudatni magammal. Ahogy vele, és senkivel sem.
Egyre gyorsabban szaladok Hoseokhoz. Nem szabadna a korház folyosóin szaladnom, de kost muszáj. Hajt a bűntudat, és a szerelem, amit iránta táplálok...és nem Lee Taemin iránt.
Megállok a kórterem ajtajában, és nézem gyönyörű arcát. Minden izma ki van simulva, szemei pedig le vannak hunyva. Arca hó fehér, és ez olyan szép lenne....ha nem lenne éppen kórházban, miattam.
Miattam, nem más miatt.
Végre nyugodt. Végre nem velem kell foglalkoznia.
Lassan be sétáltam, a könnyeimet szabadjára engedve. Megtörtem. Azt gondoltam, hogy a fiúk sosem sírnak. Ez nem igaz. A fiúknak is ugyanúgy lehetnek fájdalmaik, félelmeik és olyan dolgaik, amik meg keserítik az életüket. Nekem is van.
Hoseok ágya mellé sétáltam, nézve ki pihent arcát. Miért nem lehetek vele? Miért cseszek el mindent? Lehetett volna egy normális kapcsolatom, ha nem uszítom el magam mellől Őt.
Le ültem az ágya mellé a kezeinket össze kulcsolva.
Imádom őt.
Bele sem tudok gondolni, hogy hogyan tudtam utálni. Egyszerűen képtelenségnek tartom - így vissza gondolva a pár nappal ez előtti eseményekre. Hihetetlen, hogy ilyen kevés idő alatt mennyi probléma születhet.
Nagyon boldog lettem, mikor Hoseok megszorította a kezemet, s lassan, nyöszörögve kinyitotta a szemeit. (Megjegyzés: Ezt a mondatot nagyon nehéz volt leírni, mert...én már csak a gép sípolását hallhattam...Ami pedig még izébb, hogy azzal a személlyel és Hoseokkal a ficiben UGYANAZ történt. Gyógyszerrel való önygilkosság...)
A szemei mint a gyémánt, úgy csillogtak. Elmosolyodott, és a kezeinkre nézett. Ahogy oda emelte a tekintetét, a szívverése egyből felgyorsult.
-Hoseok, nyugalom!-adtam egy apró csókot homlókára.
-Szeretlek Jimin! Maradj velem örökké, kérlek!
Sorry, de ez...Nem lett valami hosszú >< Sajnálooom♥
De nagyon nem megy most az írás, mert...Tudjátok...
