Hope and Hopeless: Ne hagyj el! 11.

Hozzáfűzés: Nos, megint új rész. Ezt egy kicsit nehézkesen írtam meg, és azért a szomorúságom is látszódni fog rajta, mert elvesztettem egy számomra nagyon fontos személyt, és egész nap bőgök... Ez egy romantikus rész lesz, de többet nem árulok el. Viszont ez után a rész után biztos azt fogjátok hinni, hogy minden jóra fordul...
Ezt majd meglátjuk! Jó olvasást!
Puszi: Alex ^^

Jimin POV:

Már egészen be esteledett, és egy ember sincs az utcán. Minden ki van halva, még a szellő hangját is lehet hallani, ahogy el sűvít a fülem mellett, amibe bele borzongok. Nem találom sehol. Egyszerűen fogalmazva, nyoma veszett. Gondolkoztam azon, hogy kérek segítséget a rendőröktől, de ezt az ötletet gyorsan ki is vertem a fejemből, mert nekem kell megtalálnom. Miattam van minden, meet nekem muszáj volt olyanná válnom, mint amilyen ő volt. Vagy amilyen ő. A levegő egyre hidegebb lesz,és kezdek egyre jobban fázni.
Olyan sok hibát követtem el...Miért nem tudtam megbocsájtani neki?! Hisz arra meg se fordult a fejemben, hogy V zsarolja őt...az én egyetlenemet. Az én egyetlen kincsemet, amiért még érdemes életben lennem ezen az elcseszett bolygón.
Lábaim felvisznek egy forgalmas hídra, mely a sínek felett megy át. Kiskoromban sokszor néztük itt a szüleimmel és a testvéremmel a vonatokat, mivel Hyunmin megszállotja lett a gőzösöknek.
De ahogy feljebb megyek a hídon, megcsap egy ismerős, s megnyugtató illat. Hoseok illata.
És endig az út szélén álló mentőautó hogy nem bökte ki a szemem?
Irgalmatlan futásba kezdek, és amikor oda érek, pont akkor hajtanak el a mentők, szirénázva. Néhány ember ott ál, s nézik, ahogy a kocsi lefordul a korház irányába.

-Kit vittek el?-kérdem az egyik harmincas éveiben járó férfit.

-Egy fekete hajú fiút. Azt hiszem, hogy idol. Rapper valami  bandában. Te is idol vagy, nem?

Hoseokot vitték el. Gyorsan szaladni kezdek, majdnem fellöktem az a férfit, de nem érdekel. Be kell jutnom a korházba, minnél gyorsabban!

Lihegve álltam meg a korház előtt. Miattam történt minden. Az én hülyeségeim készítenek ki mindenkit! Lassan három éve rágódtam azon a csókon, erre ide nyomorítanak egy olyat, hogy V zsarolta Hopit.
Kezdem érezni, hogy tényleg én vagyok Hopeless, Ő pedig Hope. És a kapcsolatunk...
Hope and Hopeless.
Ennyit tudok mondani. Én vagyok a reménytelen hülye gyerek, aki abban hitt, amit látott, nem abban amit mondtak neki. Én voltam...aki ment a hülye feje után, nem Jung Hoseok, a világ legszebb s becsesebb kincse számomra. Ért tűzbe raknám a kezeimet, hadd égjenek porrá.
És én is porrá égnek. Régebnen a féltékenység volt az, ami belülről fel emésztett, most pedig a bűntudat az, ami fel égeti a lelkem.
Nem hagy nyugodni az a tény, hogy le feküdtem egy másik fiúval...miközben jól tudtam, hogy akit szeretek, az nem más, mint Jung Hoseok, aki most miattam van korházban. Az a személy, akit tiszta szívből jövő szerelemmel szeretek.
És mind ez miattam, az én reménytelenségem miatt.
Ő próbált, és akart is szeretni, de egy harmadik személy befolyásolta. Egy harmadik személy a kaocsolatunkban. Egy harmadik...
Szörnyű és nehéz dolog még magamnak is be ismerni, de muszáj lesz ezt a harmadik személyt valahogy ki iktatnom a kapcsolatunkból. Ha Ő marad, akkor mi nem lehetünk boldogok. És igen, már van olyan, hogy mi. Eddig is volt, csak nem akartam tudatni magammal. Ahogy vele, és senkivel sem.
Egyre gyorsabban szaladok Hoseokhoz. Nem szabadna a korház folyosóin szaladnom, de kost muszáj. Hajt a bűntudat, és a szerelem, amit iránta táplálok...és nem Lee Taemin iránt.
Megállok a kórterem ajtajában, és nézem gyönyörű arcát. Minden izma ki van simulva, szemei pedig le vannak hunyva. Arca hó fehér, és ez olyan szép lenne....ha nem lenne éppen kórházban, miattam.
Miattam, nem más miatt.
Végre nyugodt. Végre nem velem kell foglalkoznia.
Lassan be sétáltam, a könnyeimet szabadjára engedve. Megtörtem. Azt gondoltam, hogy a fiúk sosem sírnak. Ez nem igaz. A fiúknak is ugyanúgy lehetnek fájdalmaik, félelmeik és olyan dolgaik, amik meg keserítik az életüket. Nekem is van.
Hoseok ágya mellé sétáltam, nézve ki pihent arcát. Miért nem lehetek vele? Miért cseszek el mindent? Lehetett volna egy normális kapcsolatom, ha nem uszítom el magam mellől Őt.
Le ültem az ágya mellé a kezeinket össze kulcsolva.
Imádom őt.
Bele sem tudok gondolni, hogy hogyan tudtam utálni. Egyszerűen képtelenségnek tartom - így vissza gondolva a pár nappal ez előtti eseményekre. Hihetetlen, hogy ilyen kevés idő alatt mennyi probléma születhet.
Nagyon boldog lettem, mikor Hoseok megszorította a kezemet, s lassan, nyöszörögve kinyitotta a szemeit. (Megjegyzés: Ezt a mondatot nagyon nehéz volt leírni, mert...én már csak a gép sípolását hallhattam...Ami pedig még izébb, hogy azzal a személlyel és Hoseokkal a ficiben UGYANAZ történt. Gyógyszerrel való önygilkosság...)
A szemei mint a gyémánt, úgy csillogtak. Elmosolyodott, és a kezeinkre nézett. Ahogy oda emelte a tekintetét, a szívverése egyből felgyorsult.

-Hoseok, nyugalom!-adtam egy apró csókot homlókára.

-Szeretlek Jimin! Maradj velem örökké, kérlek!

Sorry, de ez...Nem lett valami hosszú >< Sajnálooom♥
De nagyon nem megy most az írás, mert...Tudjátok...

Hope and Hopeless: Mindenkiben lehet csalódni! 10.

Hozzáfűzés: Omo! Eddig az összes történetem megált a 9. résznél, de ez nem, szóval ünneplés!!
U.i: Ezt a Run (Ballad MIX) hallgatása közben írtam meg, úgyhogy, remélem, hogy nem rakom rátok át az én szomorúságomat. Mert az a rész nagyon nagyon (x8) szomorúra sikeredett. És nagyon nagy bocsánat, amiért....Elsőnek is olvassátok el, majd a végén folytatom a papolást!--

Nem tudok lecsillapodni. Kim Taehyung teljesen tönkre baszta az életem. Elegem van a mindennapos csalódásból...amit ő okozott. Meg persze Hoseok.
Nem értem. Ha engem szeret, akkor miért kutat állandóan annak a féregnek a szájában?
Taemin erős karjai fognak le, mikor már Jin kedvenc bögréjével végeznék.
Próbálom magam nyugtatni, de nem megy...Mindig...Mindig felvillan az a kép a szemem előtt. Ahogy...ahogy csókolóznak.

-Nyugodj meg...-suttogja fülembe.

Nem. Elborult teljesen az agyam. Nem bírom.

-Nem! HAGYJ BÉKÉN!--szabadulok ki.

Az ajtóhoz szaladok, közben pedig szabadjára engedem a könnyeimet. Muszály megkeresnem Őt. Féltem. Utálom. Szeretem.
Az a baj, hogy mind a kettő érzelem jelen van a szívemben. Amit Hoseok iránt táplálok.
A virág sem tud lenni föld nélkül. Én sem Hoseok nélkül. Olyan nekem ő, mint a levegő. Nem látom. Nem szeretem. Nem érzékelem, de mégis...Ha nem lenne, akkor én sem lennék. Már régen egy fekete koporsóban feküdnék, a sárga földig süllyedve. Megalázva. Egy darab szar is többet érne nálam, hiába vagyok idol.
És annyi dolog fáj az életben...Kihasználtam Taemint, a gyerekes gondolataim miatt. Jung Hoseokot elfelejteni lehetetlen, mint lélegezni! Hah...Sajnálom Lee Taemint. Bocsánatot kell kérnem tőle, persze nem most. Most meg kell keresnem Hoseokot...
Tudom, hogy debüt előtt gyógyszerezte magát...Istenem, szegényt alig tudtuk leszoktatni a gyógyszerekről!

                      _~***~_

Egyre sötétebb lesz, Hoseok meg sehol. Annyira féltem! Aggódom érte, de nagyon!
Nagyon kevés ember van az utcán. Már azt se tudom, hogy hol vagyok, ezért inkább le ülök egy rozoga padra.
Mellettem valakinek a személyi igazolványa hever. Kezembe veszem a hideg kis kártyát, és kimegy a vér az arcomból, amikor meglátom, hogy kié.

-Hoseok...-suttogom.

Biztos, hogy valami baj van vele! Nem szokta elhagyni a cuccait! Meg kell találnom! Nem hagyhat el!
Ki kell mosni a gyomrát...Mert meg fog halni a sok gyógyszertől. És ezt nem akarom.
De merre menjek? Esküszöm, mindent meg bocsájtok neki, csak találjam meg, és zárhassam karjaim közé! Kérlek, Istenem, segíts megtalálni Őt!
   Kétségbeesetten ballagok haza, mert kell a segítség. Egyedül nem megyek semmire ebben a nagy városban...ha még itt van. Lehet, hogy már Gwangju-ban van, a szüleivel. Vagy korházban. Ah, még bele gondolni is szörnyű!
Benyitok a dormba, ahol Jin egyből egy öleléssel támad le. Taemin pedig Minhoval van a konyhában. És Minho meg csókolja Taemint. Ennyi. Mindenkiben lehet csalódni! Mindenkiben! Faszom! Elegem van már ebből a kibaszott életből!
Miért kell ennyi szaros emberben csalódnom? Miért?!

-Beszélnünk kell.-mondja Taehyung.

-Jah, majd pont te leszel az, akivel most beszélni akarok, nem?!-kiabálom, közben pedig egy sós könnycsepp gördül végig arcomon.

-Én zsaroltam Hoseokot, azzal, hogyha nem csókolózik velem, akkor elmondom a szüleinek...hogy te meg Ő...

Mi?! Mégis hogy merte? Hogy tehette? És...Ah, nem akarok vele foglalkozni. Megutáltam. Teljesen. El3g volt ebből.

Hoseok POV:

Hiányzik. Nagyon hiányzik Jimin. A nevetése, a mosolya, a hangja, a szemei, a csókjai, minden. És annyira sajnálom, hogy megbántottam...Fáj, hogy miattam fordult ki magából, de Taehyung zsarol. Sakkban tart. Azt mondta, hogy kitálal a szüleimnek, rólam és Jiminről. Ezzel még Jiminnek is rosszat okoznék...Elég már az a sok rossz amit okoztam neki...De a szüleim akkor egy lepukkant étterembe küldenének pincérek, és feladhatnám az összes álmom.
Nekem pedig itt a végpontom. Megtörtem. Megtört vagyok, csalódott, féltékeny, szomorú, őrült. Meg szeretnék halni, véget vetni ennek a szenvedésnek, amit az a kurva szívem okoz. Bár az is lehet, hogy inkább Taehyung.
Ennyi volt. Az én játékomnak most már befuccsolt. Elegem lett.
A híd amin most sétálok, az lesz az utolsó hely, amit a lábaim érintenek. Egyre jobban szédülök a gyógyszerek és az alkohol miatt. Érzem, hogy nem kell már sokat várnom...El felejthetek mindent. Végre nyugodt lehetek.

-Szeretlek, Park Jimin...-esek össze.

Ennyi volt. Lassan lehunyom pilláim, és már csak a sötétség az, ami magába szív.~

Hope and Hopeless: Édes éjszaka 9. (+18)

*este*

Azután, hogy haza jöttem, csak Taeminen kattog az eszem, nem pedig Hoseokon, aminek nagyon örülök. A szobámba rendet raktam és mindent kimostam, Hobi szaga miatt. Most már csak az én jellegzetes illatom érezhető, meg az asztalomon lévő illat gyertyáké. Várom Taemint. Fura, de azt hiszem, hogyha össze jövök valaki mással, akkor elfelejtem azt a pár évet. És azt a csókot.
Taemin pedig ezt el tudja felejtetni velem.
Kimegyek a konyhába, és leülök a vacsorázó társasághoz.
Ők még nem tudják, hogy ki látagat meg ma engem.
Hirtelen kopogás hallatszik, én pedig már ugrok is, de Jin lecsitít, és megy ajtót nyitni. Vállat vonok és neki állok vacsorátni. A semmiből ragad két kéz az arcomra, eltakarva a szemeimet.

-Nah, ki vagyok? -búgja érzéki hangon.

-Lee Taemin.-mosolygok.

-Talált.

Felállok, ő pedig egy csókban részesít engem. Körülöttünk sokkot kapott mindenki. Hallom, hogy az egyik szék nyikorog, jelezve hogy valaki elhagyta a helyét.
Halk ajtócsapódás.
Taemin elenged, én pedig körbe pillantok. Hoseok. Ő ment el.
A többiek csak lesnek.
Megfogom Taemin kezét, és leültetem a helyemre. Ölébe ülök, és folytatom az ízletes vacsit.

-Jin, kaphat ebből Minnie is?-mosolygok huncutul.

Hallom, hogy Taemin kuncog az újonnan kapott beceneve miatt.

-P-persze.

Még egy tányér terem előttem, amiér nyúlnak is a kezek és már el is tűnik. Egy kicsit izegve-mozogva eszek, ami az alattam lévőt nagyon ingerli.
Taemin leteszi az üres tányért, és elindulunk a szobám felé. Csípőmet ölelve vezet maga előtt.
Azt hiszem, hogy nem fogok ma éjszaka semmit sem megbánni.
És ha valaki azt hinné, hogy Taemint szinte nem is ismerem, az nem egy okos ember. Három éve ismerem, és három éve szemezik velem. Azt hiszem, hogy egy kupa vagyok, amiért ő azon a három éven keresztül küzdött. Vagy a tiltott gyümölcs egy óriási fa leges legtetején, amiért ő éveken át hajszolta magát. Teljesen így érzem magam.
Taemin becsukja utánunk az ajtót, kezét tarkómra teszi, s hevesen csókolni kezd. Kívánom. Sokkal jobban, mint eddig bármi mást. Nem érdekel semmi, csak át akarom magam adni neki. Az egész testem neki adni. Hoseokot elfelejteni és Taeminnel lenni.
Mire észbe kapok, már nincs rajtam ruha. Hogy csinálta?
Hihetetlen egy fiú! 
Szája vállamat súrólja, majd megpróbáljuk csókolózásba fojtani lelkünk minden kínyját. Követelőzbe, egyre gyorsabban ízleli a nyakam, mintha ebbe menekülne. Elhúzódik tőlem, hogy a szemembe nézhessen, a válla minden egyes lélegzetével süllyed és emelkedik.
Aztán a számnak ütközik a szája. Remegő kézzel markolja a hajam. A falnak dönt, keze a combomon. Ahogy felemel, én átkarolom lábaimmal derekát. Csillapítani akarja a fájdalmamat, amit Jung Hoseok okozott.
Átkarolom a nyakát, hogy még szorosabban ölelhessen. A testem mozdulatlan marad, amíg szánkkal vigasztaljuk egymást. Magamhoz szorítom, miközben az ajka őrült tempóban száguldozik a nyakamon.

-Mond, hogy rendben van. -leheli bőrömre.

Felemeli fejét, és aggódva keresi a tekintetem.

-Nem bánod, hogy benned akarok lenni, belülről érezni?

A hajába túrok, és közelebb rántom, a szájára szorítom a szám. Olyan határozottsággal csókolom, hogy nem is kell mondanom semmit. Felmordul, elhúz a faltól, majd még mindig az ölében tartva elsétál velem az ágyhoz. Letesz az ágyra, közben szinte felfal szájával, de nem ellenkezem.
Taemin minden gyengeség nelkül letépi magáról boxerét, ami még elválaszt tőle.
Megragadja a derekam, és magához húz. Felemeli lábam, elhelyezkedik combjaim közt, majd az egyik karjával magához ölel. Amint találkozik a tekintenünk, tétovázás nélkül belém hatol, egyik kezét pedig férfiasságomra emeli. Eláll a lélegzetem. Elképesztő, milyen könnyedén átveszi a gyönyör a felvillanő fájdalom helyét. Csukott szemmel hagyom, hogy a fejem egyre mélyebben süppedjen a matracba... Eszméletlen.

                        _~**~_

Erős fény ébreszt fel, ami még a fejemre húzott takarón át is zavar. Össze szűkített szemekkel húzom le fejemről a paplant...A nap süt be az ablakon. Ah...Nemá!
Taemin mellettem szuszog, ami irtó aranyos. Még mindig mesztelen vagyok és ő is. Nem engedett felöltözni.
Magamra húzom boxerem és lehúzom a redőnyt.
Majd szomjan döglök! Taemin telefonja az asztalon hever, megnézem rajta mennyi az idő.
Hajnali négy. Nyár van, ilyenkor már süt a nap.
Kinyitom a szobám ajtaját, és a konyhába veszem az utat. Hoseok ül az asztalnál, előtte egy üveg bor, ami üres.
Mi a baja? Vajon jól van?
Ah, mit is foglalkozol én vele!
Iszok egy pohár vizet, és Hoseokot megbögdösöm egy kicsit. Felemeli a fejét, és megcsókol. Idegesen rántom el a fejem.

-Nem Taehyung vagyok!-kiabálom, és vissza rohanok a szobába.

Be fészkelem  magam az ébredező fiú mellé.

-Ez te voltál? Aki kiabált?-mondja, reledtes hangon.

Hozzá bújok, ő pedig átöleli a derekam.

-Igen.-hajtom fejem a nyakába, és vissza alszok.

      
                     _~***~_

Most a mellettem lévőre nyitom fel szememeimet, aki csillogó szemekkel kémleli arcom, s simogatja a hajam. Még jobban hozzá bújok, így belélegzem kellemes illatát...Ami megnyugtat. Ami ezerszer jobb, mint azé, aki bele tiport a lelkembe.

-Jó reggelt.-puszil ajkaimra.

Elmosolyodok, és felülök. Taemin is így tesz, majd össze szedegeti a ruháit, amikbe azonnal bele bújik.
Kibújok az ágyból, majd a szekrényemhez ballagok. Veszek ki valami ruhát, amit aztán egy szemvillanás alatt magamon is tudhatok.
Taeminnel kézenfogva megyünk ki reggelizni, de egy tag hiányzil a társaságból. Hoseok.
Namjoon kétségbeesetten sétálgat fel-alá, miközben próbál valakit elérni telefonon.
Suga cifrásan káromkodva jön ki a fürdőből, és csap az asztalra pár gyógyszeres üveget...ami mind üres.
Jin csak a reggelit készíti, miközben szídja a világot, Kookie pedig sír. V meg csak ül, és les.

-Mi a baja itt mindenkinek?

Azt hiszem, hogy Taemin nem gondolkozott, mielőtt ezt a kérdést feltette.
Nekem összeállt a kép.

-Man, vajon mi a fasz lenne? Te, te, te senkiházi! Csak úgy feltűnsz, és elcsábítod Mr.Nem Érdekel Senki-t! Érted?!-kiabál Taeminnek Suga.

-Egy. Nem vagyok Mr.Nem Érdekel Senki. Kettő. Taemint te csak hagyd ki ebből, jó?! De tudod, hogy ki itt a fekete bárány?!-tekintetem Vre emelem. -Ő! Az a kis gyökér. Boldog, hogy mindent tönkre tett! Faszom ki van már! Sajnálom, hogy van szívem, és, hogy szeretek vele valakit! Aki bárki lehet, akár Hoseok akár Taemin!!!-ordítom.

Mindenki rám mered. Sós könnyek folynak végig arcomon, ami a düh és a csalódottság miatt keletkezett.
De nem hagytam abba. Taehyung elé állok. Most megkapja, amit már régóta érdemel.

-Te meg! Örülsz?! Boldog vagy?! Teljesen tönkre tettél! Beteg lettem agyilag! Látod?-kezdtem hülyén vigyorogni, és törni-zúzni. -És mindenről te tehetsz!

Hope and Hopeless: Taemin a megmentő! 8.

Mindig bedőlök neki. Megint "megcsalt".Hogy tehette? Egyáltalán miért? Tudhattam volna, hogy neki akkor is Taehyung kell. Minden szava hazugság volt, amit tegnap mondott nekem. Minden egyes betű, hang, mondat, szó. Minden.
Kookie izlésesen berendezett szobájában vagyok, egy ágyban vele, mert neki nincs több. Mivel Taehyung át paterolta ide, miután hozzá Hobi költözött be.
Idésen szuszog, azt hallom.
Felülök, és körül nézek. A laptopja a földön, telefonja is ott. Az ágy előtt egy nagy plazma TV kapott helyet, amin videójátékozni szoktunk.

-Héj, bro!-rántom le alvó társamról a takaróját.

Semmit sem reagál, így hangosan felnevetek. Kikelek az ágyból, és a konyhába ballagok, ahol Hoseok ül, piros szemekkel. A falon kattogó órára nézek...Hajnali öt.

-Mit keresel itt ilyenkor?-kérdi.

Hátat fordítva neki kezdek egy poharat keresni. Nincs kedvem vele foglalkozni. Semmi.
Most levegőnek fogom nézni, bármit is csinál.

-Sajnálom.-terem mögöttem.

Nem akarok vele beszélni. Nem hiszem el, hogy mindig bedőlök neki! Miért vagyok ilyen naiv?
Ah...Bárcsak ne kéne vele mindennap találkoznom. És a fotózásokon meg őszinte mosolyt kell felé mutatnom...Még a photo book-ban lévő képekre is szartam rá, amikor "szerelmesen" kellett viselkednünk. Egymás mellett feküdve...egymást ölelve...le hunyott szemekkel...
Nem akarok erre sem emlékezni. Bezzeg ezek a képek kiszivárogtak, sok fan meg bele halt a fangörcsbe. De ez csak szarkazmus volt.
Vizet engedek a poharamba, és bele kortyolok. Még mindig háttal Mr.Gyökérnek.

-Reménytelen vagy...-sóhajtja.

Még én vagyok a reménytelen? Én? Hát kapja be! De ne az enyémet, hanem Taehyungét.

-Yah, te meg a remény, nem?-megyek vissza Jungkookhoz.

Hozzá szóltam. Mert ezt nem hagyhattam! Ott lebegett a "reménytelen" szó köztünk a levegőben! És én nem vagyok reménytelen! Inkább én vagyok a remény, s ő a reménytelen.
Vissza fekszek Kookie mellé, aki már az én takarómat nyálazza.

-Héj bro, ez nem párna, kérem vissza!

Jungkook nem mozdul, ezért inkább újra ki megyek a szobából. Felhúzok egy cipőt meg egy kabátot, és inkább elmegyek sétálni.
Ki kell tisztítanom a fejemet. Megint.
Éppen a park felé sétálok, amikor egy SHINee tagot vélek felfedezni, magammal szemben. Azt hiszem, Taemin az.

-Oh, szia!-pillant meg.

Felemelem endig lehajtott fejemet, és rá nézek, egy aranyos mosoly kíséretében.

-Szia.-mondom.

Mellém szegül, és látom rajta, hogy nagyon figyel engem. Hm...Taemin mindig is fura volt. Bár...Nagyon cuki egy fiú.

-Ilyenkor? Te?-kérdi.

Vállat vonok. Be kanyarodunk a parkba, és le ülünk egy zöld padra, amiről már kopik le a festék. Taemin szorosan mellém ül le, én pedig gsebre teszem a kezeim.

-Ki kellett szellőztetnem a fejem.

-Hogyhogy? -néz rám csillogó szemekkel.

Istenem, de aranyos! De várjunk csak...Én ilyeneket gondolok a SHINee egyik tagjáról? Fura vagyok. És ő is fura.

-Mindegy. Nem kell az én gondjaimmal foglalkoznod, gondolom neked is van elég. -küldök felé egy bíztató mosolyt.

-Elmegyünk reggelizni?-ajánlja fel nagyszerű ötletét.

Éhen halok! Ez a fiú egy csoda!
Elmosolyodok, és bólontok, mire ő kuncogva feláll, és nyújtja a kezét.
Mit akar...? Jaaa! Felhúzni! Nyújtom a kezem, ő pedig felhúz. Nem tudom miért, de nem engedi el a kezem. Inkább össze kulcsoli az ujjainkat...Ami engem nem is zavar.
Mi történt velem? Talán...El tudom felejteni Hoseokot, ha Taeminnel vagyok?
Igen. Azt hiszem, hogy igen. Ő most lehet Taehyunggal, nekem már nem kell. Úgysem dőlnék be többet neki.
   A kezeinket figyelem, néha pedig Taemin mosólygós pofiját. Napról napra egyre jobban kifordultam magamból...De...Talán, ha már nekem is van valakim, akkor nem fog fájni a szívem, ha az a két gyökér smárolnak. Csak annyit mondok magamnak: Nekem is van szerelmem, akivel csókolózhatok.

Megállunk egy kis étterem előtt, Taemin pedig elengedi a kezem, és betessékel. Leülünk egy eldugott helyen, hogy a fanok ne vegyenek észre minket, mert abból botrány lesz. Habár...A parktól idáig kéz a kézben jöttünk.
Ah, leszarom!
Taemin rendel nekem is, meg magának is, majd hátra dől a székében. Engem néz. Engem. Mást nem.

-Olyan szép vagy...-suttogja maga elé.

Meghallottam. A szívem be indult, zakatól. Remélem, hogy nem fogja meghallani, hogy milyen gyorsan dobog! Érzem, hogy elpirulok. Ő csak egy kicsit kucog.

-Na, mi a bajod?-kérdi.

Sóhajtok és rá emelem tekintetem. A szemeihez térkép kell, mert anélkül elvesznék benne.

-Jung Hoseok és Kim Taehyung. Hoseokkal jártunk, vagy mi, de megcsal Taeval. Mindig rajta kapom őket, ahogy csókolóztak.-mondom, egy kicsit félve.

Taemin arcára egy perverz mosoly ül ki, és egy kicsit közelebb hajol hozzám.

-Vissza szeretnél vágni? -kérdi halkan.

Bólontok. Vissza hát! Azt akarom, hogy neki is fájjon, nekem pedig ne!

-Akkor ma este felmegyek a dormotokba...Viszek neked ajcsit. És akkir kérdek valamit.-mondja egy kaján vigyorral.

Taemin nagyon elhamarkodott egy fiú. Már elég régóta ismerem, lassan három éve, de még sosem volt ilyen velem. Habár...még kettesben sem voltunk.

-M-mond.-dadogom.

-Járjunk. Igazából...ez kijelentés volt.-nevette el magát.

-Rendben.

A szám magától formázta meg ennek a szónak a betűit és ejtette ki. De...talán a lelkem is akarta. Meg a szívem is. És talán...az egész testem. Az agyam meg mimdig a rossz irányba akar terelni! Utálom az agyam!
Taemin áthajol az asztalon, és megcsókol. Sokkal másabb, mint Hoseok csóka. Sokkal lágyabb...kedvesebb...szerelmesebb.
Mosolyogva szakad el tőlem, amikor a pincér megütögeti a vállát.
Én elpirulok. Lee Taemin megcsókolt. A SHINee maknéja.

Hope and Hopeless: Minden szavad hazugság! 7.

Hoseokkal haza jöttünk, aminek Yoongi örült a legjobban.
De...Még mindig annyira fura ez a helyzet. Ő meg V...
De most inkább szeretnék Hobira koncentrálni.
  A keze megáll a levegőben, aztán egy mozdulattal kikapcsolja a tévét. Néhány másodpercig csöndben fekszik, majd színpadias sóhajjal az éjjeliszekrényre teszi a távirányítót.

-Soha többé nem akarok tévézni. -suttogja felém fordulva.

-Jó, hagyjuk az Alwayst. Válassz akkor te, te nagyra nőtt csecsemő...-mondom kacagva.

Kifejezéstelen arccal bámul egy ideig, anélkül hogy válaszolna. Aztán átkarolja a derekamat, és szorosan magához ölel.
A számra emeli tekintetét.

-Kibírom az ajkaid látványát, még akkor is, ha nem csókolhatlak meg. Kibírom, hogy a nevetésed hangjától úgy érzem, azonnal meg kell csókoljalak, hogy magamba szívjam az életteli jókedvedet.

Az ajkunk összeér. És ahogy a hangja egy mennyei oktával mélyebbre változik, a szívem majd' kiugrik a helyéről. Az arcomhoz hajol, lágyan megcsókolja, forró leheletét a bőrömön érzem, ahogy megszólal.

-Még azt is kibírtam, amikor az elmúlt hónapban milliószor újra és újra magam elé képzeltem az első csókunkat. Amilyennek éreztelek. Amilyennek hallottalak. Ahogy rám néztél, mielőtt megtörtént volna.

Az elmúlt hónapban? Szóvar már azóta szeret...Meg régebbóta is...Talán. Hirtelen fölém kerekedik, a fejem fölé szorítva csuklóm. Minden egyes szaván csüngök. Egyetlen hangot sem akarok elmulasztani. A térdére támaszkodva lovagol a csípőmön...Ami elég nagy hatással van rám, és a vér egy kényes helyre áramlik.

-De tudod, mit nem bírok ki, Jimin? Tudod mi őrjít meg annyira, hogy az egész testedet végig akarom simogatni és csókolni? Az, hogy az Always a kedvenc filmed. El sem tudod képzelni, ez mennyire rettentően szexi. És most muszály megcsókoljalak!

Játékossága mosolyra késztet, csábítóan az ajkai közé súgom:

-Utálja a dobozokat!

Felmordul, megcsókol, majd hátraveti a fejét.

-Még egyszer! Kérlek. Filmes idézeteket hallani a szádból még észbontóbb, mint csókolózni.

Erre képtelenség nemet mondani, úgyhogy kap mégegy sort.

-Távolabb kell mennem tőlük!

Elismerése jeléül a fülembe mormol.

-Még egy poént, légyszi.

-A hamutartó, meg az ütő, meg a távirányító...meg a lámpa, csak ezt viszem el!-búgom a lehető legérzékiebben. -Meg még ezt a széket. Semmi más nem kell innen!

Most már hangosan nevet. Ó, ha sejtené, mennyi van még ott, ahonnan ez jött! Jungkookkal éjszakákon át bámultuk ezt a filmet, szerintem az egészet tudom kívülről. Persze Hobival láttam először.

-Semmi más?-élcekődik Hoseok. -Biztos vagy benne?

A hangja olyan lágy és csábító, hogy menten elolvadok!
Megrátzom a fejem, és leolvad a mosoly az arcomról.

-Te -súgom. -A lámpa, meg a hamutartó, meg az ütő, meg a távirányító...és te. Más semmi.

Megint nevet, de csak addig, amíg tekintete a számra nem téved. Úgy tanulmányozza, mintha térképpel illusztrált tervet készítene az elkövetkező órákra.

-Most muszáj, hogy megcsókoljalak. -jelenti ki.

Abban a pillanatban, ahogy ajka a számhoz ér, érzem, tényleg semmi más nem kell, semmi!

                    _~***~_

Nincs mellettem. Kinyújtott kezem csak az üres párnát markolja. Felülök, és látom, hogy kint még sötét van, felkapcsolom a villanyt. A cuccai sincsenek ott, ahol hagyta, úgyhogy bele bújok a ruhámba, s a keresésére indulok.
Halkan kinyitom a szobánk ajtaját és kilesek rajta. A konyhában ég a villany, ezért lábaim arra vezetnek engem....Ahol megint egy rossz dolgot fedezek fel. Fura. Most nem sírok. Semmi.
Ökölbe szorítom kezem, miközben arra a két verébre figyelek, akik egymást falják a konyhapultnak támaszkodva.

-Én Jimint szeretem! Hagyjál békén!-szakad el Taehyungtól.

-Én is azt hittem.-szólalok meg karba tett kezekkel, mire két szempár figyel fel rám.

Sarkon fordulok, és ott hagyom őket. Düh. A düh az, amit most érzek. Érzem, ahogy végig árad az egész testemben. Ahogy a féltékenység lángaj fellobbannak bennem.
Jungkook szobájához veszem az irányt, és bekopogok a barna ajtón. Egy álmos Kookie nyit ajtót.

-Nagymama? Hoztál sütit?-ásítja.

-Jimin vagyok.  Itt aludhatok?-kérdem.

Bólint, én pedig be megyek.

Hope and Hopeless: Gyere vissza hozzám! 5.

Park Inseunék háza előtt állok, Yoongival. Nem akarom, hogy beszéljen Hoseokkal. Nem kell neki bele avatkoznia. Ez a mi dolgunk. Álj...Nincs olyan, hogy "mi"! Csak olyan van, hogy én, és olyan, hogy "gyökér".

-Elmehetsz...-mondom Sugának, de még mindig itt áll.

Mi ütött belé?

-Ne csinálj hülyeséget.-vereget hátat, és elindul haza felé.

Még nézem, ahogy eltűnik az utca végén, aztán be csengetek. Inseun anyja egyből be enged, de nem valami biztató az arckifejezése.
Lehajtott fejjel megyek be óriás házuk konyhájába, és leülök. Nem tudom, hogy még sírok e, mert nem foglalkozom az érzéseimmel. De Inseon szülei elég furán néznek, így biztosra veszem, hogy sírok. Vagy pirosak a szemeim.

-Jól vagy? -kérdi az anyukája, és mellém húz egy széket.

Szipogok párat, és Miss.Jihee karjaiban találom magam. Könnyeimmel áztatom fehér pizsama felsőjét.
Inseon apja a hátamat simogatja, és így vígasztalnak.

-Nem. Nem vagyok jól! Gyűlölöm a szerelmet! Miért fáj ennyire?!-szipogom.

De most komolyan! Miért fáj ennyire a szerelem? Miért teszi tönkre több millió ember életét? Miért kellannyit csalódni? Miért? Még számtalan kérdésem lenne...De ezek a fők. Minden embernek keresztül kell ezen esnie. Csak nekik nincs ott Kim Taehyung, aki pluszban fát hord a tűzre. Arra a tűzre, ami egyre jobban csak ég...majd lassan felemészt...magába szippant. Ez a féltékenység.

-Sajnálom...Kérsz forró csokit? Gyere, megágyazunk neked a kanapén, adok forró csokit, meg beteszek neked valami filmet. Mi a kedvenc filmed?

Olyan kedves Jihee. Nagyon szerencsés Inseon , hogy ilyen anyukája van.

-Az Always. És köszönöm.-állok fel, a könnyeimet törölgetve.

Engem ez a film nagyon megérintett. Muszály megint megnéznem. Nem! Mégsem! Ezt a filmet is Hoseokkal néztem meg... Miért van az, hogy minden kedvenc dolgomban benne van Ő? Ő...Mindig.

-Hagyjuk. Inkább aludnék.-mondom.

-Hogyhogy?-kérdi kedvesen Inseon anyukája.

-Elfáradtam.-hazudok.

-Rendben. Mi most elmegyünk dolgozni, majd holnap jövünk...Kérlek, vigyázz Inseonra!-mondja aggódóan Jihee, az arcomat megsimogatva.

Bólintok egy, egy kis szipogás kíséretében.

-Rendben.

A szülei fogják magukat, és elmennek.
Inseon sétál ki a szobájából, nagyokat ásítva. Lepattan mellém a kanapéra és a könnyes szemeimet lesi. Elmosolyodok, mielőtt még neki is elkezdenék itt bőgni, mint egy hisztis picsa. Nem akarom sajnáltatni magam.

-Jól vagy? Elég szépen gyógyul az arcod.-mosolyog.

Hátra dőlök a kanapén, végig őt nézve. Hozzá fogok menekülni a szerelem elől. A féltékenység, a fájdalom, és a hazugságok végtelen örvénye elöl. A hosszú napok után. Koncertek, fanmeeting-ek és fotózások tömkelege után.
MV forgatások után.
De a dormba semmiképp nem teszem be a lábam többet!
Lehet, hogy idol vagyok, és megengedhetem magamnak, hogy luxus házat vegyek, de akkor felkap a sajtó...És jönnek azok a pletykák, hogy ki lépek a bandából, vagy fel oszlunk. Ezt pedig nem akarom.
És remélem Inseon csipája sem fog kinyilni...
Hála az égnek, a gázolásomról senki sem tud. Csak mi. És Mr.Gyökér,meg a Bangtan.
Ez egy olyan titok, amit tíznél többen nem tudunk. Pont, hogy csak tízen; Inseon szüleivel együtt.

-Meg vagyok. Az arcommal meg ne foglalkozz, gyógyulgat.-küldök felé egy bíztató mosolyt.

-Ugye tudod, hogy nem azért vagyok ilyen veled, mert idol vagy? -kérdi reménykedve.

Talán tudom. De nem biztos. Azért nem nézném ki belőle, hogy átvált sasaeng fanná, de nem annyira bízom az ilyen lányokba. Az exem is mindent ki pofázott.

-Igen. Tudom.-mondom.

Ő a távirányítóért nyúl, és kapcsolgatni kezdi a tévét, amikor a kis dohányzóasztalon felvillan a telefonom.

-Ide adod?

Inseon nyúl a telefonomért, és pofátlanul megnézi, hogy ki írt.

-Ki az?-kérdem, ha már megnézte.

-Hoseok.

Az ő szájából érzékien lehet hallani ezt a nevet...Bárcsak rondán ejtette volna ki!

-Írd neki, hogy "Hagyd a pasim!"-nevetek fel.

Nagy szemekkel néz rám, majd felnyitja a telefont. Kábulva nézi az utolsó üzeneteket, és aggódó tekintettel néz fel a telefonom mögül.

-Egy. Az írta, hogy nagyon hiányzol neki, és hogy adj neki mégegy esélyt. Kettő. Ezzel nem rontasz még jobban a helyzeten? Igaz, nem tudom, hogy min vesztetek össze de...-pörget felfelé. -Taehyung. Ő a bajod?

Nem vászolok, csak hallgatom a hegyi beszédét. És Hobi meg ilyeneket irogál nekem...Olyan naív! Röhejes!

-Igen. -mondom flegmán. -Csak írd, amit mondtam. Írd. Én is meg akarom bántani!-nézek mélyen kék szemeibe, miközben egyik kezem arcára csúszik. -Írd.-suttogom érzékien fülébe.

Hallom, hogy nyel egyet és pötyögni kezd.

"Hagyd a pasim!!"

Másodperceken belül válasz érkezik; egy telefon hívás.
Inseon ijedten mered rám.

-Vedd fel. És mond el, hogy milyen jó velem...Engedd szabadjára a képzeleted!-kacsintok rá.

Arcán pihenő kezem inkább le veszem róla, ő pedig a füléhez emeli a telefonom. Kihangosítja, és leteszi közénk a kanapéra.

-Ne zaklassd már Jimint!
-Mi? Te ki vagy?
-Jimin barátnője.
-Hogy mondod?
-Úgy mondom, hogy Jimin barátnője. És Jimin nagyon jó az ágyban, meg persze jól csókol. Soroljak még pár dolgot?
-Nem kell. Add Jimint.

-Nyögj egyet, és mond azt, hogy nem érek rá!-suttogom a fülébe.

A szívem egyre gyorsabban zakatol...Rosszat teszek most?
Inseon le fagyott. Nem nyög. Ah, cselekednem kell!
Megragadom a telefont, és eldöntöm Insult az ágyon. Valami olyat kell csinálnom...Ah, megvan! Széthúzom lábait, és bele harapok a combjába, mire hangosan felnyög.

-Ahhh! Nem ér ráh...-zihálja.

Perverzen elmosolyodok, és fejem kiveszem lábai közül, egy kicsit nevetve. Morogni kezdek, mintha élvezkednék.

-E-ez Jimin hangja?! Mit csináltok?!
-Amit teh Taehyungalh...-nyögöm a telefonba.

Inseon már tiszta piros, mert alig tudja vissza tartani a nevetést. Végre meg kapja Hoseok, amit érdekel. Hogy hullassa Ő is a könnyeit, hogy Ő is magába forduljon. Hogy féltékeny legyen.
Hoseok bontja a vonalat, Inseon pedig leteszi a dohányzóasztalra. Egymásra nézünk, és egyből elnevetjük magunkat.

-Kérsz piát?-csillannak fel a szemei.

Nem akarom hogy Inseon igyon, viszont...Az én szervezetem egy kicsit kívánja az alkoholt. Egy jó oldala van; ha részeg vagyok, akkor nem Hobin kattog a fejem.

                       _~***~_

-Jó reggelt.-suttog Inseon a fülembe.

Felkapom a fejem, és körve nézek. Nem a kanapén vagyok. Inseon szobájában lézengek, egy szál alsóban. Khm...Nekem ez hogyan sikerült? Bár bevallom, tegnap egy kicsit elvesztettem a fejem, hisz sokatt ittam.
Inseon mellettem fekszik...egy melltartóban és egy bugyiban. Most vagy meleg volt éjjel, vagy pedig le feküdtünk. Inseon végig néz magán, majd rajtam is. Egy kicsit elfehéredik az arca, és szóra nyitja a száját.

-Jimin...Mi...Lefeküdtünk?-kérdi.

Hát nem tudom. Semmire sem emlékszem. Annyi még a fejemben van, hogy Hobit be szivattuk, aztán ittunk, aztán megcsókoltam Inseont. Innentől kezdve minden sötét.
Körül nézek. Az ágy mellett a ruháink hevernek, és egy üres kotonos tasak...Mellette egy használt koton. Ne!
Nem akartam...Nem akartam olyan lenni, mint Hobi. Nem akartam én is csalódást okozni. Én csak egy kis szivatást csináltam, hogy okuljon.
Nem...Akkora hibát követtem el,amit meg magamnak is alig tudok megbocsátani.

-Igen.-sóhajtom.

Hope and Hopeless: Újabb hiba... 4.

Vissza tért a múlt, amit nem hittem volna. Hoseok vissza költözött, és most mellkasán fekve nyitogatom a szemeimet.
Hihetetlenül boldog vagyok, csak sajnos titkolnunk kell. Még a banda előtt is. Talán elfogadnák, de félek. Félek attól, hogy Taehyung bosszút áll rajtam. Én nem akarom elveszíteni Őt. Újra.
Ez...Ez annyira bonyolult. Még mindig nem jutott el az agyamig, hogy most nem egy idegennek a mellkasán ébredezek, és nem egy idegen ujjai vannak össze kulcsolva az enyémekkel. Nem. Jung Hoseoké.
Felemelkedem fekvő helyemről, és egy nagyot nyújtózva ásítok. Hobihoz bújom, majd egy kicsike puszit lehelek ajkaira, mire elmosolyodik.
Mindig is jók voltak a színészi készségei, ez természetes.

-Jó reggelt, kicsim!-ölel magához.

Kicsim. Ez a szó...Meg még az üzenet...Ah, legalább most ne ezzel foglalkoznék!

-Neked is.

Felülök, és a telefonomért nyúlok. Még mindig rajta hever az a cetli...
Felnyitom a telefonom, és elmentem a számát...Megynitom a KakaoTalkot...és...Megvan! Megynyitom a chat szobát, és rá írok.

"Nincs gond. Már sokkal jobban vagyok ;) "

Mosolyogva emelem vissza a helyére telefonom, mire Hobi átölel hátulról.

-Kivel irogatsz?-puszil tarkómra.

-Azzal, aki elcsapott.-kuncogok, majd szembe fordulok szerelmemmel. Szerelmem...Ez is olyan fura.
Hobi nem habozik, él a lehetőséggel; egyből ajkaimra tapad, és az ágyhoz vonszol. Eldönt rajta, és úgy csókol tovább. Lehunyt szemeimet kinyitom, hogy lássam. Hogy lássam, ahogy csókol. A rekacióit. Szenvedélyes, s ezt imádom. Ahogy őt is.
Nem is tudom, hogy hogyan merészeltem egy ilyen teremtményt utálni!
Még mindig csókol, mire félénken vissza csókolok. Endigi csóljanknál még nem mertem lépni. Nem voltam elég erős hozzá.
Egy nyikorgás csapja meg fülem, az ajtó irányából. Tekintetem oda szegezem, és egy ledöbbent Seokjint látok az ajtóban állni, konyharuhával a kezében, elmenős ruhában, egy kis alap sminkkel...Basszus, ma van egy fotózásunk!
Nagy hirtelenjében lököm le magamról Hoseokot, és kezdek öltözködni.

-Megmagyarázom!-indulok el Jin felé.

-Nem kell. Szeretitek egymást, pont. Nem szólok senkinek.-küld felém egy biztató mosolyt.

Ah, Jin olyan kedves! Még jó, hogy ő nyitott be!

-Köszönöm!

Seokjin sarkon fordul, és kimegy a szobából. Hobi az ágyam szélén ül, és engem figyel. Nevetve elé állok, és le veszem a pólóm, hogy fel vehessek egy másikat. Hoseok táltott szájjal figyeli a felső testem. Hideg kezével végig simít rajtam.
Hah...Ilyet még sosem éreztem. Ha több ilyet csinál majd, akkor abba bele halok! Olyan gyengéd!
Rakoncátlan keze megáll a nadrágom korcánál és egy kaján mosolyt küld felém.
Te kis rohadék...!

-Le vehetem?-kérdi.

Nagyot nyelve bólintok. Leveszi nadrágom...csaak...egy olyan dolgot is csinál, amire nem számítottam. A boxeremmel együtt húzta le.
Talpig pirulva próbálom takarni a kényes pontom, ő pedig csak röhög.
Miért teszi ezt? Ah, túl ellenállhatatlan volt az a mosoly! Az a mosoly, ami endig idegesített...amit endig ki nem állhattam, amitől borzongtam. De most...Most minden megváltozott. Akarom a mosolyát csodálni, minden egyes percben.

                       _~***~_

Vége a fotózásnak, amin kihaltam. A gecis sminkes lány tiszta nátha, és irritált minden egyes orr fújása, köhögése és tüsszögése. Na meg a hangja! Érteni sem lehetett, hogy mit pofázott! Egy szót sem értettem.

-Haza megyünk, akkor fürdés van. Yah, és kettesével mentek, mert baszottul elegem van abból, hogy sosincs hideg víz!-csattan fe Nam, a BigHit üvegajtaján kiérve.

Nyelek egyet, és reménykedve nézek Hobira. Bár úgyis tudom, hogy velem fog fürdeni. Alap.
Beülünk a fekete kisbuszba, de most kivételesen is V ül szerelmem helyére, Ő pedig V helyére. Mosolyogva könyvelem el magamban, hogy végre nem Jungkookon kell aludnom haza felé. Nincs vele semmi gond, csak hangosan hallgatja a zenét, ami nagyon zavar, ha aludni szeretnék. Nekem ahhoz csend kell.
Elindul az autó a dorm felé, mely a leges legjobb dolog az egész nap! Főleg ez után a nap után!
Fejem Hobi hyungom vállára döntöm, és lehunyom a szemeim.

-Aludj, picim.-suttogja, majd összekolcsolja az ujjainkat.

Elmosolyodok, és próbálok aludni, csak az újonnan alakult veszekedés nem enged.
Nam és Yoongi már megint kezdik! Bezzeg Sihyuknak nincs annyi esze abban a csökkedt fejében, hogy rájuk szóljon! Inkább csak a gecis rádiót hallgatja...
Hobi ad egy puszit arcomra, mire mindenki elhallgat.

-Ez mi volt?-kérdi Namjoon.

-Csak egy "jóéjt" puszit adtam neki, mert próbálna aludni.-mondja flegmán Hobi.

-Egyre furábbak vagytok. És Jimin, mi volt tegnap az a düh kitörés?

Ah. Nem akarok a tegnapról, a tegnapelőttről, és azelőttról pofázni. Nem. Én a jelennek akarok élni, és még a tegnapot sem akarom vissza képzelni. Max az estét. Azt a gyönyörű, mégis fura csókot.

-Semmi.-válaszolom.

Nam még néz minket, aztán inkább vissza fordul és folytatja a veszekedést. Idegesít a veszekedés...Nagyon!

                     _~***~_

Végre! Azt hittem, hogy ki purcanok a kocsiban!
Ledobom a kabátom az előszobában, és már szaladok is a fürdőbe, hogy Hobival elsők lehessünk. Ami lehetetlen, hisz én ballagtam be utoljára, Jungkook társaságát élvezve. Azt játszottuk, hogy tilos a repedésekre lépni. És itt kurva sok van!
Ahogy a fürdőhöz érek, benézek a kis kulcslyukon, de nem ég a villany, így játszi könnyedséggel lököm be az ajtót, és felojtom a villanyt...És látok egy olyan dolgot, amit soha többé nem akarok...
Bőgve futok ki a fürdőszobából, be a szobámba.
Megfogom Hobi cuccait, és mindet kidobom az ajtón a folyosóra. Nem hiszem el!

-Te szemét! Rohadék! UTÁLLAK!!-ordibálom.

Nem! Nem, nem, nem, nem! Már megint csókolózott azzal a fasszal! NEM HISZEM EL!  Hogy tehette? Megint?
Azt mondta, szeret! Hogy imád!
Elő veszem telefonom, és rá írok Inseon-ra.

"Nálad aludhatok?"

Nem akarok egy percig sem itt maradni.
Hobi ront be a szobámba.

-Hagyd, hogy megmagyarázzam!

-Ez megmagyarázhatatlan! -kiabálom a képébe.

Felvillan a telefonom, egy zúgással.

"Persze"

Köszönöm Park Inseon! Te vagy a megmentőm!
Fogok egy bőröndöt, és bele pakolom a cuccaim, amik szükségesek. Észre sem vettem, hogy még mindig bőgök, mint egy 5 éves kislány.
Megint átvágott. Megalázott.
Elhúzom a cipzárt, és ki viharzom az előszobába. Bele bújok kabátomba és cipőmbe, és nyitnám az ajtót, ha Yoongi nem szólna utánam.

-Hova mész?

-Távol akarok lenni attól a két verébtől!-hadarom.

Suga közelebb sétál hozzám, és az arcomat kémleli.

-Te megint sírsz?-törli le az egyik könnycseppem.

Karjai közé zár, én pedig egyre hangosabban sírok. Yoongi nagyon törődő tud lenni. Annyira szeretem ilyenkor. Mintha az anyukám lenne.

-Mi a baj? Tönkre teszed magad...-simogatja a hátam.

-Hoseok és Taehyung a baj.-szipogom.

-Elkisérlek.-mondja, és nyitja is az ajtót.

Kimegyünk rajta a sötétségbe és a hidegbe. Talán megnyugszom. Többet nem akarok annak a gecinek a szemébe nézni...Sem hyungozni...Sem kimondani a nevét. Tiszteletlen leszek vele. Csak Jungnak fogom hívni, mert elegem van. Olyan naív és hiszékeny voltam...Persze! Csak engem szeret! Soha többé nem fogok neki elhinni semmit sem! Fűt-fát megígér, erre már megint V szájában kutat! Döntse már el, ki kell neki! Sőt, ne is! Engem inkább hagyjon, és ott van Tae.

-Nah, áradozz.-sóhajt fel.

Most el kell mondanom. Nincs mese. Muszály kiöntenem valakinek a szívem. Legalább Suga meghallgat...És remélem, hogy nem ítél el.

-Hobi és V állandóan csókolóznak...Amikor már tegnap mi Hobival...össze jöttünk. És még úgy is megcsókolta azt a szemetet!-sírom.

Yoongi sóhajt egyet, de nem néz rám. Vajon mi a baja?

-Sajnállak töpszli.-mondja, majd megtorpan.

-Most miért álltunk meg?-kérdem.

Tovább akarok haladni. Még messzebb! Inseun-hoz! Hozzá! Vele szeretnék lenni, és sírni a vállán, miközben a szülei is nyugtatnak. Nem akarok itt megállni. Nem.

-Meg kell beszélnetek.-teszi vállamra a kezét.

Én nem. Nem fogok hozzá szólni sem! Nem akarom látni, hallani, és még beszélni sem róla! Ki kell zárnom az életemből, bármennyire is fáj s nehéz. Lehet, hogy ezzel Taehyungnak adok pontokat, míg magamat tönkre teszem, nem érdekel!

-Én nem akarok vele beszélni!

Suga megint felsóhajt, és össze húzza magán a kabátját. Arcomra simít, és szóra nyitja a száját.

-Akkir majd én.-mondja. -Vigyázz magadra, kérlek! És...adj neki mégegy esélyt.-hajtja le a fejét.

Nem értem. Yoongi miért mond ilyeneket? Elvégre, ő gyűlöli a melegeket, ezért volt egyedül a kanapén...És nekem akkor is Hoseok volt a párom. Blanket Kick.
Nem akarok arra a számunkra sem gondolni! Nem!

-Miért...Miért vagy ilyen?-kérdem, mélyen szemeibe nézve.

Olyan fura! Átölel, és valamit motyog a fülembe.

-Mert teljesen ki fordultál magadból...És rossz így látni.-suttogja, majd elenged.

Ki fordultam magamból? Igaza van. Bevallom, teljes mértékben igaza van. Sírok, ordítok, flegma vagyok. Nem mosolygok, nem nevetek, magamba vagyok fordulva. Ez nem én vagyok. Én egy vidám személyiség voltam. De sajnos ezt csak múlt időben monthatom.

Hope and Hopeless: Hiba 3.

-Azt hitted megdöngetlek?-kanyarodunk be a dorm parkolójába.

Khm...Azt hiszem igen, mivel csak ott feküdtem...És...Hát...Az azom egy kicsit...Khm...
Viszont Hoseok csak megcsókolt. Pedig azt hittem, hogy azt fogja csinálni, amit olyankor szokás, ha valaki valakit leteper akit már egyszer megcsókolt...
Túl bonyolult ez az egész eset. És magába szippant. Ezen fogok rágódni életem végéig...hogy...azt hittem, hogy meg fognak engem dugni. Lányként tök bulis gondolat, de pasiként...

-Talán.-válaszolom, de nem nézek a szemébe.

Érzem a meleget az arcomon. Egy kicsit elpirulhattam. Vagy nagyon, nem tudom eldönteni. Olyan, mintha mágián lennék. Habár...Tegnap lázas voltam.

-Héj bro, csak csókoltalak!-taszítt válba.

Kinyitom inkább a kocsi ajtót. Kiszállok, maham után hangosan becsapva. Nem szeretek hátul ülni az ilyen autókba, főleg nem a jobb oldalon, mert ott nem lehet előre látni.
Elindulok az ajtó felé, Hoseok pedig minden bizonnyal jön utánam, hisz hallom a lépteit.
Egy sóhajt eresztek ki az ajkaimon, amikor beérünk a lakásunkba. Mindenki a reggelijét zabálja a konyhában, két hely pedig üres. A mienk.
J-Hope mosolyogva foglal helyet V és Jin mellett, miután levetkőzött. Én vele szembe ülök le; Yoongi és Kookie közé.
Mindenki az arcomat figyeli...Ahh! Ki ment a fejemből hogy Inseun elcsapott.

-Csak egy kis karcolás! -mondom, bár még én sem néztem tükörbe.

-Kurvára. -fordul vissza Suga a kajájához, én pedig várom, hogy Jin elém rakjon egy kibaszott tányért teli kajával.

Meg is kapom és egyből neki állok a falatozásnak. Éhes voltam már...
Kaját nem kaptam Inseuléknál.
Viszont kezdek fázni...Ráz a hideg. Ah...Tegnap belázasodtam, ez egyre jobb. Endig kartott a gyógyszr hatása. Lehetséges, hogy a kocsiban Hoseok alatt azért kezdtem el élvezkedni, mert lázas vagyok. Pedig ő csak egy csókot lopott tőlem!! Faszom. Most még beteg is vagyok!
Mi kell még?

-Hope, nem akarsz jönni inkább a szobába...Hiányoztál tegnap este...-jelentette ki a reggeli kellős közepén Taehyung.

Megfagyott bennem a vér. Hogy micsoda?! Már megint ő! Megint Taehyung! Most már teljesen megbizonyodtam benne, hogy a "Hiányzol kicsim" üzenetet nem nekem szánta, hanem annak a féregnek...Faszom teli van! Mindent elbasz ez a pöcs!
Végre talán meg tudtuk volna beszélni a dolgokat Hoseokkal, erre kiderül, hogy ezek...azóta a csók óta...Ah, bele gondolni is undorító!

-Elment az étvágyam.-tolom ki magam alól a széket.

A szobámba viharzok. Az ajtót bezárom magam után, és az ágyra vetem magam, ahol Hoseok cuccai még mindig ott hevernek...Úgy van, ahogy kiszált az ágyból. A legkedvesebb plüss mackóm az ágyban hever, ott ahol Ő aludt. Hiányolt? Mégis csak nekem szánta azt az üzenetet?
Nem. Taehyungnak.
Felállok, és lélegzetemet visszafojtva lepillantok az ágyra, ahol az Ő illatával befűszerezett párna s takaró hever. Próbálom a torkom mélyéről feltörni készülő zokogást.
Nem fogok sírni.
Nem fogok sírni.
Nem...
Lassan térde rogyok. Fejem takarójára hajtom, s úgy zokogok.
Hogy tehette ezt velem éveken keresztül? Szeretett, imádott, minden szép volt...És azon a napon, az a bizonyos csók elrontotta az egész életemet.
Mindent.

-Jimin, jól vagy? -kopog be az ajtót Jungkook.

Nem válaszolok, így hallom, hogy evy nagyot sóhajtva próbálja lenyomni a kilcsintet. Viszont rácseszett, mert zárva van!
Sírásom egyre s egyre hangosabb lesz, ahogy előtörik belőlem. Hah...Hülye élet!

-Bejöhetek?

Letörlöm könnyeim, és az ajtóhoz sietek. Lassan elfordítom a kis fémet a zárban. Lenyomom a kilincset és egyből Jungkookhoz bújok. Ő karjai közé zár engem, s próbál csitítani. Válla felett látom, ahogy Hoseok és Taehyung...egymást hevesen csókolva haladnak el a folyosón...
Kibújok Jungkook öleléséből, és ekindulok. A két fiú mögött csukódik az ajtó, amit én egyből ki is nyitok.

-Gyűlöllek! -sikítom. -Gyűlöllek, gyűlöllek, gyűlöllek!

Mindent szétdobálok, amit csak találok. Mindegy, kihez vagy mihez vágom, csak minnél nagyobbat szóljon. Valahányszor kinyitom a szám, hogy felüvöltsek, érzem az arcomon csorgó könnyek sós ízét.
Hirtelen erős karok ölelnek át hátulról. Mozdulni sem bírok. A testem összerándul, és vergődöm egy sort. Ordítok, amíg csak bírok. Már nem gondolkodom, ösztönlény vagyok.

-Fejezd be...-suttogja nyugodtan a fülembe.

Egy pillanatra sem ereszt el. Hallom őt, de úgy teszek, mintha ott sem lenne. Vagy egyszerűen nem érdekel. Még küzdök egy kicsit az ereje ellen, de ő játszi könnyedséggel szorosabbra fűzi a karjait körülöttem.

-Ne érj hozzám! -üvöltöm teli torkból, körmeimet a húsába mélyesztve.

Ez sem rettenti el.

Kérlek, ne érj hozzám! Kérlek, kérlek, kérlek...

Erőtlen ellenkezésem visszhangzik a fejembe, és máris elernyedek. Egyre jobban elgyengülök, ahogy sokasodnak a könnyeim, felemésztve minden erőmet. Nem marad belőlem más, csak egy kiapadhatatlan forrás, melyből megállás nélkül csorognak a könnyek.
A karjába vesz, és átcipel a szobámba.

-Maradj itt, ne csinálj semmit. Visszamegyek, és elrendezem a dolgokat. Mindjárt jövök.

Szipogva hajtom le a fejem.

-Hagyj békén.

Az ajtóban vissza fordul, és úgy néz rám, ahogy még soha.

-Meg kell beszélnünk.-rázza a fejét.

Nem. Nem, nem, nem és nem! Nem szeretnék semmit sem megbeszélni! Nem! Láttam, amit láttam! Kész, vége, pont. És itt lezárom a témát.
Zsebembe nyúlok telefonomért, és egy kis cetli akad ujjaim közé.
Felolvasom a rajta álló szöveget...Ah..Inseun...

"Ha úgy van, akkor hívj fel...Nem azért, mert idol vagy, és hűha...csak...Sajnálom, hogy elütöttelek. Remélem nincs harag."

És a telefonszáma. Nem tudom. Most nem is ezzel akarok foglalkozni...A történtekkel szeretnék.
Hoseokkal. Átbaszta az agyam. Csak arra kellek neki, hogy az ajkaimat csókolgassa, ha nincs a közelben V.

-Itt vagyok.-jelenik meg mellettem.

Az ágyamon van, megint.

-Akkor ne legyél.-vágom hozzá flegmán.

Megrázza a fejét.

-Most elmondok mindent, te pedig nem szólsz! Be fogod! -sóhajt.- Taehyung és köztem nincs semmi. Csk egy csók volt. Semmi több. A Rokye King-ben pedig muszályból csináltam, viszont közben te jártál az eszemben. Csak te, érted?-simíti hajamat ki a szememből.

Tágra nyílt szemekkel nézem őt. Én? Rám gondolt? És...

-De..Te..Ti...-ujját számra helyezi.

-Én nem akarok semmit sem tőle. Viszont valaki mástól többet várok, mint barátság...Szerelmet várok tőle...Akkor lennék a legboldogabb.-áradozik.

Nagyszerű. Akadt még egy vetélytársam. Nem akarom. Nem!

-Ki az? Ki akar még kettőnk közé állni?! Ki?!-kezdek megint sírni.

Nem hiszem el. Annyira naív voltam, hogy bele szerettem...ebbe...ebbe a semmirekellőbe!

-Park Jimin a neve.-nevet fel, egy ezer vattos mosoly kíséretében.

Én...? Ezt komolyan mondja?

-Bizonyítsd be!

Hoseoknak sem kell semmit sem kétszer mondani; egyből ajkaimra tapad.
Olyan ez a csók...Olyan fura...Annyira fura ez az érzés...Mintha villám csapott volna belém! Az ajkai nagyon fura érzéseket váltanak ki belőlem...Mi ez? Számtalanszor csókolóztam már, de még sosem éreztem ezt a különös érzést. Soha a büdös életbe!

-Ez olyan fura volt.-mondjuk egyszerre.

Hoseok a szemeimet kezdi kémlelni, mimtha keresne benne valamit.

-Minket egymásnak teremtettek!-mondjuk egyszerre.

Wtf? Nem hiszem el. Ez nost komoly? Huh. Félek. Ez paranormális.

Hope and Hopeless: Egy percre azt hittem... 2.

Már egy órája bolyongok céltalanul a városban. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem, hisz teljesen tönkre tesz Hoseok. Teljesen...
Nem bírok gondolkozni, hisz mindig Ő jut az eszembe. Aztán ha Ő az eszembe jut, akkor társul hozzá Taehyung és a csók is.
Telefonom hirtelen villan fel a zsebembe egy hosszú zúgás kíséretében.
Szívdobogásom felgyorsul, ahogy kiveszem fehér telefonom zsebem mélyéről, és felnyitom. Egy KakaoTalk üzenetem jött...Hoseoktól.
Tudja milyen vagyok. Ismer. Tudja, hogyha megbántanak, akkor nem nem veszem fel a telefont.
Elolvasom az üzenetet, ami más esetben a lelkemig hatolna, de most nem tud. Jelen pillanatvan azt is merném kívánni, hogy J-Hope bárcsak ne is létezne.

"Hiányzol kicsim..."

Eszembe jut V. Mi van, ha a sötét szobámban eltévesztette a címzettet? Mi van, ha ezt Taenak akarta küldeni?

"Szerintem címzettet tévesztettél."

Az ujjaim maguktól írják be azt a gondolatot, ami átfutott az agyamon. És elküldöm.
Éppen egy parkban vagyok, így helyet foglalok egy kékre festett padon, aminek az egyik felére már ráférne egy felújítás.
Pillanatokon belül érkezik tőle a válasz:

"Nem hinném. Park Jimin vagy, és én Park Jiminnek írtam :) "

Huh, mekkora felfedezés! Talán az is lehet, hogy tényleg Taehyungnak szánta az üzenetet, csak most mentegetőzik.
Hirtelen elsőtétül a telefon, majd hívásom érkezik.
Hoseok az.
Felveszem a telefont és a fülemhez emelem.

-Gyere haza.
-Nem.
-Hallgass rám, kérlek! Meg fogsz fázni, hisz hideg van, meg mindjárt esni fog. Kérlek.-könyörög.

Esni fog?! Felnézek az égre.
A csillagok nem látszanak, s az endig fényt adó teliholdat eltakarja egy nagy feketének látszó felhő. Lehűl a levegő és a gyenge szellőből egyre erősebb szél lesz.

-Majd megyek.-bontom a vonalat.

Nem küzd tovább; békén hagy. De...Az a "Hiányzol kicsim" mondatocska...Miért teszi ezt velem? Teljesen megzavar!
Nagyot sóhajtva felállok a rozoga padról és megindulok haza felé. Mert...valljuk be, Hobinak igaza van. Khm...Fogjuk rá.
Legalább törődik velem, amit most előtte térdelve s a lábait ölelve megköszönném. Na, nem rosszra gondolni!
Ahogy kiérek a park kapuján elered a hideg eső.

-Bassza meg!-csattanok fel.

Elindulok jobbra, a dorm irányába azzal a tudattal, hogy bőrig fogok ázni. Otthon pedig kapom majd Jin szídását. Rosszabb esetben Namét, de köszönöm, abból nem kérek!
Gondolat menetemből egy nagy csattanás szakít ki.
Mi történt?
Azt hiszem, megint zokogást hallok. A sajátomat. És egy autót mellettem...Én pedig a földön fekszem. Hogy tudtam magam elcsapatni?
Egy nyugati lány térdel mellém, szinte már sírva. Igazából látszik rajta, hogy még 16 sincs és, hogy részeg. Totál kár a csaj.

-Jól vagy? -kérdezi remegő hangon.

Azta kurva. Elcsap valakit, aztán megkérdi tőle, hogy jól van-e? Istenem...Ez annyira fáj.
Magamtól ülök fel, de a fejemhez kapom a kezem, ahogy görcsölni kezd.
A lány alig áll a lábán, néha belém kapaszkodik.

-Nelm alkaltalm...-mondja, közben nagyon sokszor akad meg a nyelve, és a szavakat is alig tudja össze szedni.
Felállok, és leporolom a ruhám.
Hála' Istennek' lassan hajtott, így nem lett nagyobb bajom, csak pár horzsolás a kezemen, a lábamon...

-Az alcc-arcod!-ad egy zsepit kezembe, majd megmutatja, hogy hol vérzik.

Ah, most vehetek egy csomó alapozót, hogy eltüntessem.
Oda szorítom a zsepit, amit a szakadó eső el is áztat. A lány megszédül és majdnem hanyatt esik, de derekánál fogva elkapom.

-Kösz.-mondja, majd elszambázik a kocsiig.

-A-a!Nem vezetsz!-trappolok oda.

Elneveti magát, és a kocsinak dőlve...Elalszik. Nagyszerűbb már nem is lehetne!!
A lányt megfogom, és beültetem az anyós ülésre, ahol a táskája foglal helyet. Megragadom, aztán az autót megkerülve beszállokén is. A táskában kezdek kutatni...
Mire megtalálom a telefonját, amin én vagyok a háttérképe. Ránézek és elkuncogom magam.
Sztár vagyom, mit vártam volna. Szegény meg elütött egy idolt. Ez örökre megbélyegezheti az életét. Hah, legalább ez a csaj elfelejteti velem Hopit...Várjunk csak! Ha ezt a csajt megszerzem magamnak, akkor nem kell majd Hobin rágodnom! Kitűnő ötlet!
Félre állok a kocsival, és egy apró puszit nyomok a csaj szájára, aki felhorkan.

-Haza viszlek, jó?

Bólint, majd elnyeklik a feje. Nevetve egyenesbe teszem fejét, nehogy eltorjön a nyaka...Ez most furán hangzott.

                     
                        _~***~_

Inseon házában ülök, lázasan és a
szülei szídását hallgatom, amit rá uszítanak. Az anyukája koreai, az apja pedig amerikai.
Kaptam tőlük gyógyszert, bekötözték a sebeimet és most a lányuk szobájában vagyok. Pontosabban a lányuk ágyában, nyakig betakarózva a tévét lesve...Amiben nem nagyon mennek jó filmek hajnalban.
Elhallgat odakint mindenki, Inseon pedig sírva jön be a szobába. Leül az ágy szélére.

-Nem kellett volna innod.-mondom.

Mérgesen néz rám.

-Semmit sem tudsz rólam.-feleli, majd bebújik mellém az ágyba. -Baj?-teszi hozzá.

-Én betegeskedem a te ágyadbán, miért lenne baj ha befekszel a saját ágyadba?-nevetem el magam, és egy puszit nyomok homlokára.

-Miért kaptam?-kérdi.

Még érezni rajta a cigi és az alkohol förtelmes illatát. Én sosem cigiznék.

-Mert.-hunytam le szemeimet.

                      _~***~_

A napfény bántja a szemem...Kinyitom elnehezedett pilláim és körbe nézek. Már nem vagy Inseonnál, mert egy kocsi hátsó ülésén csövezek. Jellegzetes illat...Ismerős autó...

-Miért hoztál el?-kérdem.

Hope csak mérgesen félre áll az út szélén. Kikerekedett szemekkel, idegesen fordul hátra. Már a nézésével megölt. Halott vagyok. R.I.P Park Jimin.
Jön a hegyi beszéd; biztonsági öveket felkötni, Jimin légy férfi!

-Hogy a büdös életbe csináltad ezt? Elütteted magad, aztán még annál is akarsz lenni aki elcsapott??!! Észnél vagy te?-kiabál.

Még nem láttam ilyennek és ezzel a kiakadásával egy új oldalát mutatta meg nekem. A félelmeteset.
Megszeppenve ülök fel, és kémlelem Hoseokot.

-Egy percig azt hittem...-suttogom magam elé.

Ah, hülye voltam. Ezzel a 16 éves lánnyal nem tudtam volna pótolni Hobit...Főleg, hogy akkor már pedofilnak is számítanék, hisz 22 éves vagyok. Mondjuk...Áhh! Utálom, hogy ennyit gondolkozok. Igazából, mostanában mindent utálok. Mindent és mindenkit, élén Jung Hoseokkal és Kim Taehyunggal.

-Mit hittél?!-Hangja még mindig félelmetes.

-Hogy majd elfelejtelek..téged...meg azt a csókot a Rookye King-ben. Meg a tegnap esti csókot...-hajtom le fejem.

Most vagyunk azon a ponton, hogy megbeszéljük a dolgokat. Amit tegnap estére tervezett, de én azután a csók után ott hagytam.
Hoseok hangosan sóhajt egyet és újra úton vagyunk. Frusztráltan a hajába túr, majd dobolni kezd a kormányon. Hirtelen megállunk egy parkolóban.
Megdöbbenten figyelem az eseményeket...Ahogy Hope kicsatolja az övét és hátra mászik...Ahogy maga alá gyűr az ülésen...És ahogy megint megcsókol. Én pedig hagyom neki, hogy a mennybe repítsen. Nem ellenálok, hisz nincs értelme, mert rá jöttem valamire ebben a pillanatban. Szeretem Hoseokot.

Hope and Hopeless: Utálat 1.

JIMIN POV:

Idegesít. Idegesít a nevetése, a mosolya, a jelenléte. Az egész lénye.
Az, ahogy közeledik felém, az ahogy hozzám ér, az ahogy megszólít.
Minden idegesít, amit ő csinál, érez, gondol. Egyszerűen ki nem állhatom ha hozzám szól.
Egyből végig fut bennem egy fura érzés...Kiráz a hideg a hangjától, néha olyan érzékien teszi össze a nevemet alkotó betűket.
Még a hátamon is égnek áll a szőr ha közelemben tartózkodik; mintha lenne a hátamon szőr.

Most is a közelemben van. Pontosabban mellettem, és próbál közeledni felém. Mindig ezt csinálja, ez a retardált-idióta. Már elég sokszor rágtam a szájába, hogy nem akarok vele beszélni sem.
De ő csak megy a hülye feje után, és koslat ide-oda, hogy nekem olyan dolgokat szerezzen, amik úgyis a kukában landolnak.
Semmit sem fogadok el tőle.
Igazából azóta távolodtam el a közleségétől, mióta az a forró pillanat volt a Rookie King-ben. Nem tudom kiverni a fejemből annak a látványát, hogy ő és Taehyung...
Nem. Nem megy. S én azóta haragszom rá, mert meg merte tenni.
Azelőtt úgy koslattam utána, mint egy pulikutya, meg minden reggel az ő ágyában tudhattam magam, az ő karja közt. Már kezdtem magammal is elhitetni, hogy bele szerettem, de akkor abban a pillanatban teljesen átvette testem felett az irányítást az emberek legrosszabb tulajdonsága: a féltékenység. Ezek után pedig a fájdalom a szívemben, a hányinger és az utálat.

-Dongsaeng.-hallom meg magam mellől mély és erőteljes hangját, viszont nem nekem szól; hanem a drágalátos kis Taehyungnak.

-Heh?-szól neki vissza, és csillogó szemekkel bámulják egymást.

-Hah, én inkább haza megyek.-állok fel az élő rádióműsor kellős közepén.
Idegesít Hoseok és Taehyung viselkedése.

Legbelül miért érzem azt, hogy sokkal jobban lennék, ha Hope rám nézne így, azokkal a csillogóan fekete kristály szemeivel? Ah, miket is beszélek...?
Megőrültem talán. Vagy Ő őrűlt meg.
Egyre jobban kifordulok magamból...Már nem vagyok az igazi, úgy érzem. Egy olyan régi dolog miatt haragszom még mindig rá, amire talán már Ő sem emlékszik. De én igen. Minden egyes kis pillanatra. Annak a pillanataira, amikor össze tört a szívem.

-Hova mész?-Meglepődők a hang hallatán, de társul hozzá az utálat kis szikrája is, ami hamarossan már nagy tűz lesz, ha nem húz vissza a kis Taehyungjához.

-Haza.-válaszolom, ahogy egyre csak gyorsítok a tempómon.

Egy kéz fonódik csuklómra, jelezve, hogy beért engem. Lihegve fordít szembe magával, és az ártalmatlan nézésével találom szemközt magam.
Utálom, hogy ennyire makacs! És hogy ennyire közel mert jönni hozzám...

-Miért vagy ilyen?-Lágyul meg szíve, és szinte már kétségbeesetten ejti ki gyönyörű ajkain ezt a három kis szót.

-Te tudod.-vonok megint vállat.

A csuklómon egyre csak erősebb lesz a fogás, és Hoseok arca teljesen eltorzul.
Kezd ciki lenni ez a helyzet. Nem akarok egy légtérben lenni vele, nem akarok egy levegőt szívni vele, nem akarom hogy hozzám érjen.

-Ne csináld.-Nevet fel naívan.

Mintha annyira vicces lenne ez az egész. Komolyan. Gyerekes...

-Elengednél?-húzom fel az egyik szemöldököm, és megrántom a kezem szavaim nyomatékosításáért.

Nem enged, a szorítása nem enyhül, csak erősődik, és érzem, hogy egy nagy piros folt fog ott árvákodni.
Arcomat kémleli, sóhajt, elenged. Hajába túr, egy kicsit idegesen, én pedig egy nagy fordulatot véve indultam meg haza. Haza. Nem kéne, hisz ott  is csak az ő szaga, cuccai és ruhái idegesítenének.

                         _~***~_

Éppen videójátékozom, amikor a fiúk idegesen rontanak be a dorm ajtaján; veszekedve.
Próbálok meglapulni, hisz senki sem szeretne ennek a vitának a részese lenni. Ilyenkir mindenki mindent dobál a másik fejéhez, és szavainkkal talán még fizikailag is tudjuk egymást bántani. Ha meg nem, lelkileg biztos.
A mostani veszekedés oka lehet az én haza megyek kiindulásom, de persze akkor mindenki jött volna utánam, higy most azonnal huzzam vissza a picsámat. Ami nincs, de hát szitokszó.

-Jimin!-Hallom meg Namjoon erőteljes hangját. Nevemet úgy ejti ki, mint még soha.
Én pedig egy díszpárna alá rejtem a fejem, remélve, hogy nem vesznek észre...ami lehetetlen. A testem látják attól még, hogy a fejemet nem.

-Kérem hagyjon üzenetet. Pííííííp...-Felelem robot hangon, egy kicsit dünnyögve.

Nam egyből lerántja fejemről a piros párnát, és a hajamnál fogva ülésbe húz. Most mi a fasz a baja?

-Pöcs...-morgom, ahogy hajszálaim közé kapok.

-Az anyád.-kapom az ideges választ.

Gyilkos tekintetet küldök felé, azt üzenve vele: hogy meghal. Ekkor befárad a nappaliba a veszekedő társaság. Yoongi Kookie plüsseit szídja, míg Hope Yoongit azzal, hogy túl sokat alszik. Nam pedig engem szíd, hogy mi a faszért hagytam őket ott.
És ott van V. Ő csak elégedett mosollyal ül a kanapé másik oldalán és kuncogva figyeli az egymást ölő társaságot.
Most késztetést érzek arra, hogy lebasszak neki egy nagyot...
Lábaim maguktól vezetnek Taehyung elé, kezem pedig lendül.
Nagy csattanás hallatszik, mire mindenki abba hagyja a veszekedést. Síri csend lett, amit csak az én ideges hörgésem és Taehyung sírása szakít félbe. Oda kap a fájos részhez, ami a szája. És vérzik.  Nem akartam ilyen erősen...Csak...
Féltékeny vagyok, hogy őt szereti akit utálok.
Akit annyira utálok, hogy már szeretem.

                    _~***~_

Ülök az ágyamon és lesek ki a fejemből. Mit rontottam el? Lehet...Lehet túl reagáltam azt a csókot? Ah...Nekem ez már túl sok.
Annyira utálom Hoseokot, hogy az már szerelem, és kezd fizikailag is fájni. Nem alszom és eszem, amit Jin nem vesz észre, bezzeg V-n észre vette, hogy kevesebbet kezdett enni. És az én félig megevett ételeim?
Halk kopopgás hallatszik az ajtó irányából.

-Gyere.-sóhajtom, mit sem tudva, hogy  ki az.

De reménykedem benne, hogy nem az az idióta Taehyung, vagy Hoseok. Az ő szemébe képtelen volnék bele nézni ezek után.
Sajnos a gyanúm igaz lett...Hoseok áll az ajtómban az ágyneműjével a kezében. Bejön, és bezárja maga után az ajtót.

-Meg kell beszélnünk.-motyogja, ahogy ledobja cuccait az ágyamra.
Az én ágyamra.

-Nincs ezen semmit sem megbeszélni!-nézek mégis csak szemeibe, ahogy helyet foglal az ágyamon.

Fogja magát, és fehér huzatos párnáját az enyém mellé helyezi. Utána a takaróját igazgatja, és papucsát levetve be fekszik az ágyamba. Az enyémbe.
Megcsap jellegzetes illata, ahogy mögöttem fészkelődik.
Annyira hiányzott a szobámból ez az illat...Talán nem is az utálat változtatott meg, hanem az iránta érzet...Szerelem? Nem. Az nem lehet.

-Ahh, de hiányzott már ez az ágy.-sóhajt fel.

Persze. Mert neki muszály volt Taehyung kétszobás gecis szobájába átcuccolni! Nem maradt velem, hogy éjjelente agyon ölelgessen, mint régen! Nem! Neki Taehyunghoz kellett futnia...A csók utáni napon.

-Miért akarsz itt aludni?-teszek fel egy kérdést, mit sem foglalkozva azzal, hogy meg szeretné velem beszélni a dolgokat.

-Mert hiányzott az, hogy éjjelente nincs kinek a fülébe súgni, hogy milyen aranyosan szuszog és, hogy mennyire szeretem. És nem volt senki, aki a mellkasomon ébredt fel, kócos hajjal és összeszűkült szemekkel, s mindezt gyönyörű ajkakkal társítva.-hunyta le szemeit.

Komolyan gondolta? Vagy csak direkt idegesíteni akar?
Még azt us elképzelem, hogy be sem fejezte a mondanivalóját,és ezzel fejezi be: De ez hazugság, hisz ott van Taehyung.
Érzem, átölel hátulról.
Nem tudom mért, de lelököm magamról a kezeit.
Utálom...Ha...Hozzám ér! Nem szeretnék vele aludni, nem szeretném ha elő törnének a régi emlékeim. Az édes szavak, a szeretete, a gondoskodása...

-Menj vissza V-hez, és "gyógyisd" meg az ajkait!-húztam le róla takaróját.
De ő nagy meglepetésemre inkább csak magára húzott, és össze tapasztotta ajkainkat.
Lezsibbadtam. Le. Nem tudok mozdulni, pedig el akarom lökni...Nem akarom csókolni. Nem akarom a szobámban tudni. Nem akarok rajta feküdni. Nem akarom, hogy az ajkaimat izlelgesse. Nem!
Sileresen legurulok róla, és mérgesen nézek szemeibe.
Ajkaira helyezi a mutató ujját.

-Ez...Ez olyan fura volt...-suttogja.

-Yah! Mert endig csak V-t csókolgattad! Hagyj is békén!-rohantam ki a szobámból.
Sírásra lettem figyelmes. Ki sír? Talán...
Én sírok. Igen. Érzem a sós könnycseppeket ahogy végig folynak az arcomon.
Felhúzom cipőm és kabátom, majd céltalanul elindulok valahová.

Hope and Hopeless: Prologue

Cím: Hope and Hopeless

Szereplők: Főszerepben a BTS két tagja J-Hope és Jimin. (JiHope/HopeMin)

MAMAMOO, GLAM, Kyle & Milo (ROMEO), Tasty, NCT U, Minsu (Boys Republic), 2NE1, stb...

Prológus:

Ebben a történetben két fiút ismerhetünk meg, akik Dél-Korea legfelkapottab bandájának tagjai.
A fiúknak szembe kell nézniük az érzéseikkel. A féltékenységgel, az utálattal és nem utolsó sorban a szerelemmel, amit egymás iránt táplálnak.
Az idősebb fiú a legvidámabb alak a világon, de a fiatalabbat ez kezdi idegesíteni, nagy hirtelenjében nem is tudja, hogy miért. Viszont amikor látja, hogy az idősebb ajkai össze érnek máséval, akkor ébred rá, miért utálta meg hirtelen a legjobb barátját, aki több mint egy barát...