JIMIN POV:
Idegesít. Idegesít a nevetése, a mosolya, a jelenléte. Az egész lénye.
Az, ahogy közeledik felém, az ahogy hozzám ér, az ahogy megszólít.
Minden idegesít, amit ő csinál, érez, gondol. Egyszerűen ki nem állhatom ha hozzám szól.
Egyből végig fut bennem egy fura érzés...Kiráz a hideg a hangjától, néha olyan érzékien teszi össze a nevemet alkotó betűket.
Még a hátamon is égnek áll a szőr ha közelemben tartózkodik; mintha lenne a hátamon szőr.
Most is a közelemben van. Pontosabban mellettem, és próbál közeledni felém. Mindig ezt csinálja, ez a retardált-idióta. Már elég sokszor rágtam a szájába, hogy nem akarok vele beszélni sem.
De ő csak megy a hülye feje után, és koslat ide-oda, hogy nekem olyan dolgokat szerezzen, amik úgyis a kukában landolnak.
Semmit sem fogadok el tőle.
Igazából azóta távolodtam el a közleségétől, mióta az a forró pillanat volt a Rookie King-ben. Nem tudom kiverni a fejemből annak a látványát, hogy ő és Taehyung...
Nem. Nem megy. S én azóta haragszom rá, mert meg merte tenni.
Azelőtt úgy koslattam utána, mint egy pulikutya, meg minden reggel az ő ágyában tudhattam magam, az ő karja közt. Már kezdtem magammal is elhitetni, hogy bele szerettem, de akkor abban a pillanatban teljesen átvette testem felett az irányítást az emberek legrosszabb tulajdonsága: a féltékenység. Ezek után pedig a fájdalom a szívemben, a hányinger és az utálat.
-Dongsaeng.-hallom meg magam mellől mély és erőteljes hangját, viszont nem nekem szól; hanem a drágalátos kis Taehyungnak.
-Heh?-szól neki vissza, és csillogó szemekkel bámulják egymást.
-Hah, én inkább haza megyek.-állok fel az élő rádióműsor kellős közepén.
Idegesít Hoseok és Taehyung viselkedése.
Legbelül miért érzem azt, hogy sokkal jobban lennék, ha Hope rám nézne így, azokkal a csillogóan fekete kristály szemeivel? Ah, miket is beszélek...?
Megőrültem talán. Vagy Ő őrűlt meg.
Egyre jobban kifordulok magamból...Már nem vagyok az igazi, úgy érzem. Egy olyan régi dolog miatt haragszom még mindig rá, amire talán már Ő sem emlékszik. De én igen. Minden egyes kis pillanatra. Annak a pillanataira, amikor össze tört a szívem.
-Hova mész?-Meglepődők a hang hallatán, de társul hozzá az utálat kis szikrája is, ami hamarossan már nagy tűz lesz, ha nem húz vissza a kis Taehyungjához.
-Haza.-válaszolom, ahogy egyre csak gyorsítok a tempómon.
Egy kéz fonódik csuklómra, jelezve, hogy beért engem. Lihegve fordít szembe magával, és az ártalmatlan nézésével találom szemközt magam.
Utálom, hogy ennyire makacs! És hogy ennyire közel mert jönni hozzám...
-Miért vagy ilyen?-Lágyul meg szíve, és szinte már kétségbeesetten ejti ki gyönyörű ajkain ezt a három kis szót.
-Te tudod.-vonok megint vállat.
A csuklómon egyre csak erősebb lesz a fogás, és Hoseok arca teljesen eltorzul.
Kezd ciki lenni ez a helyzet. Nem akarok egy légtérben lenni vele, nem akarok egy levegőt szívni vele, nem akarom hogy hozzám érjen.
-Ne csináld.-Nevet fel naívan.
Mintha annyira vicces lenne ez az egész. Komolyan. Gyerekes...
-Elengednél?-húzom fel az egyik szemöldököm, és megrántom a kezem szavaim nyomatékosításáért.
Nem enged, a szorítása nem enyhül, csak erősődik, és érzem, hogy egy nagy piros folt fog ott árvákodni.
Arcomat kémleli, sóhajt, elenged. Hajába túr, egy kicsit idegesen, én pedig egy nagy fordulatot véve indultam meg haza. Haza. Nem kéne, hisz ott is csak az ő szaga, cuccai és ruhái idegesítenének.
_~***~_
Éppen videójátékozom, amikor a fiúk idegesen rontanak be a dorm ajtaján; veszekedve.
Próbálok meglapulni, hisz senki sem szeretne ennek a vitának a részese lenni. Ilyenkir mindenki mindent dobál a másik fejéhez, és szavainkkal talán még fizikailag is tudjuk egymást bántani. Ha meg nem, lelkileg biztos.
A mostani veszekedés oka lehet az én haza megyek kiindulásom, de persze akkor mindenki jött volna utánam, higy most azonnal huzzam vissza a picsámat. Ami nincs, de hát szitokszó.
-Jimin!-Hallom meg Namjoon erőteljes hangját. Nevemet úgy ejti ki, mint még soha.
Én pedig egy díszpárna alá rejtem a fejem, remélve, hogy nem vesznek észre...ami lehetetlen. A testem látják attól még, hogy a fejemet nem.
-Kérem hagyjon üzenetet. Pííííííp...-Felelem robot hangon, egy kicsit dünnyögve.
Nam egyből lerántja fejemről a piros párnát, és a hajamnál fogva ülésbe húz. Most mi a fasz a baja?
-Pöcs...-morgom, ahogy hajszálaim közé kapok.
-Az anyád.-kapom az ideges választ.
Gyilkos tekintetet küldök felé, azt üzenve vele: hogy meghal. Ekkor befárad a nappaliba a veszekedő társaság. Yoongi Kookie plüsseit szídja, míg Hope Yoongit azzal, hogy túl sokat alszik. Nam pedig engem szíd, hogy mi a faszért hagytam őket ott.
És ott van V. Ő csak elégedett mosollyal ül a kanapé másik oldalán és kuncogva figyeli az egymást ölő társaságot.
Most késztetést érzek arra, hogy lebasszak neki egy nagyot...
Lábaim maguktól vezetnek Taehyung elé, kezem pedig lendül.
Nagy csattanás hallatszik, mire mindenki abba hagyja a veszekedést. Síri csend lett, amit csak az én ideges hörgésem és Taehyung sírása szakít félbe. Oda kap a fájos részhez, ami a szája. És vérzik. Nem akartam ilyen erősen...Csak...
Féltékeny vagyok, hogy őt szereti akit utálok.
Akit annyira utálok, hogy már szeretem.
_~***~_
Ülök az ágyamon és lesek ki a fejemből. Mit rontottam el? Lehet...Lehet túl reagáltam azt a csókot? Ah...Nekem ez már túl sok.
Annyira utálom Hoseokot, hogy az már szerelem, és kezd fizikailag is fájni. Nem alszom és eszem, amit Jin nem vesz észre, bezzeg V-n észre vette, hogy kevesebbet kezdett enni. És az én félig megevett ételeim?
Halk kopopgás hallatszik az ajtó irányából.
-Gyere.-sóhajtom, mit sem tudva, hogy ki az.
De reménykedem benne, hogy nem az az idióta Taehyung, vagy Hoseok. Az ő szemébe képtelen volnék bele nézni ezek után.
Sajnos a gyanúm igaz lett...Hoseok áll az ajtómban az ágyneműjével a kezében. Bejön, és bezárja maga után az ajtót.
-Meg kell beszélnünk.-motyogja, ahogy ledobja cuccait az ágyamra.
Az én ágyamra.
-Nincs ezen semmit sem megbeszélni!-nézek mégis csak szemeibe, ahogy helyet foglal az ágyamon.
Fogja magát, és fehér huzatos párnáját az enyém mellé helyezi. Utána a takaróját igazgatja, és papucsát levetve be fekszik az ágyamba. Az enyémbe.
Megcsap jellegzetes illata, ahogy mögöttem fészkelődik.
Annyira hiányzott a szobámból ez az illat...Talán nem is az utálat változtatott meg, hanem az iránta érzet...Szerelem? Nem. Az nem lehet.
-Ahh, de hiányzott már ez az ágy.-sóhajt fel.
Persze. Mert neki muszály volt Taehyung kétszobás gecis szobájába átcuccolni! Nem maradt velem, hogy éjjelente agyon ölelgessen, mint régen! Nem! Neki Taehyunghoz kellett futnia...A csók utáni napon.
-Miért akarsz itt aludni?-teszek fel egy kérdést, mit sem foglalkozva azzal, hogy meg szeretné velem beszélni a dolgokat.
-Mert hiányzott az, hogy éjjelente nincs kinek a fülébe súgni, hogy milyen aranyosan szuszog és, hogy mennyire szeretem. És nem volt senki, aki a mellkasomon ébredt fel, kócos hajjal és összeszűkült szemekkel, s mindezt gyönyörű ajkakkal társítva.-hunyta le szemeit.
Komolyan gondolta? Vagy csak direkt idegesíteni akar?
Még azt us elképzelem, hogy be sem fejezte a mondanivalóját,és ezzel fejezi be: De ez hazugság, hisz ott van Taehyung.
Érzem, átölel hátulról.
Nem tudom mért, de lelököm magamról a kezeit.
Utálom...Ha...Hozzám ér! Nem szeretnék vele aludni, nem szeretném ha elő törnének a régi emlékeim. Az édes szavak, a szeretete, a gondoskodása...
-Menj vissza V-hez, és "gyógyisd" meg az ajkait!-húztam le róla takaróját.
De ő nagy meglepetésemre inkább csak magára húzott, és össze tapasztotta ajkainkat.
Lezsibbadtam. Le. Nem tudok mozdulni, pedig el akarom lökni...Nem akarom csókolni. Nem akarom a szobámban tudni. Nem akarok rajta feküdni. Nem akarom, hogy az ajkaimat izlelgesse. Nem!
Sileresen legurulok róla, és mérgesen nézek szemeibe.
Ajkaira helyezi a mutató ujját.
-Ez...Ez olyan fura volt...-suttogja.
-Yah! Mert endig csak V-t csókolgattad! Hagyj is békén!-rohantam ki a szobámból.
Sírásra lettem figyelmes. Ki sír? Talán...
Én sírok. Igen. Érzem a sós könnycseppeket ahogy végig folynak az arcomon.
Felhúzom cipőm és kabátom, majd céltalanul elindulok valahová.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése