Mindig bedőlök neki. Megint "megcsalt".Hogy tehette? Egyáltalán miért? Tudhattam volna, hogy neki akkor is Taehyung kell. Minden szava hazugság volt, amit tegnap mondott nekem. Minden egyes betű, hang, mondat, szó. Minden.
Kookie izlésesen berendezett szobájában vagyok, egy ágyban vele, mert neki nincs több. Mivel Taehyung át paterolta ide, miután hozzá Hobi költözött be.
Idésen szuszog, azt hallom.
Felülök, és körül nézek. A laptopja a földön, telefonja is ott. Az ágy előtt egy nagy plazma TV kapott helyet, amin videójátékozni szoktunk.
-Héj, bro!-rántom le alvó társamról a takaróját.
Semmit sem reagál, így hangosan felnevetek. Kikelek az ágyból, és a konyhába ballagok, ahol Hoseok ül, piros szemekkel. A falon kattogó órára nézek...Hajnali öt.
-Mit keresel itt ilyenkor?-kérdi.
Hátat fordítva neki kezdek egy poharat keresni. Nincs kedvem vele foglalkozni. Semmi.
Most levegőnek fogom nézni, bármit is csinál.
-Sajnálom.-terem mögöttem.
Nem akarok vele beszélni. Nem hiszem el, hogy mindig bedőlök neki! Miért vagyok ilyen naiv?
Ah...Bárcsak ne kéne vele mindennap találkoznom. És a fotózásokon meg őszinte mosolyt kell felé mutatnom...Még a photo book-ban lévő képekre is szartam rá, amikor "szerelmesen" kellett viselkednünk. Egymás mellett feküdve...egymást ölelve...le hunyott szemekkel...
Nem akarok erre sem emlékezni. Bezzeg ezek a képek kiszivárogtak, sok fan meg bele halt a fangörcsbe. De ez csak szarkazmus volt.
Vizet engedek a poharamba, és bele kortyolok. Még mindig háttal Mr.Gyökérnek.
-Reménytelen vagy...-sóhajtja.
Még én vagyok a reménytelen? Én? Hát kapja be! De ne az enyémet, hanem Taehyungét.
-Yah, te meg a remény, nem?-megyek vissza Jungkookhoz.
Hozzá szóltam. Mert ezt nem hagyhattam! Ott lebegett a "reménytelen" szó köztünk a levegőben! És én nem vagyok reménytelen! Inkább én vagyok a remény, s ő a reménytelen.
Vissza fekszek Kookie mellé, aki már az én takarómat nyálazza.
-Héj bro, ez nem párna, kérem vissza!
Jungkook nem mozdul, ezért inkább újra ki megyek a szobából. Felhúzok egy cipőt meg egy kabátot, és inkább elmegyek sétálni.
Ki kell tisztítanom a fejemet. Megint.
Éppen a park felé sétálok, amikor egy SHINee tagot vélek felfedezni, magammal szemben. Azt hiszem, Taemin az.
-Oh, szia!-pillant meg.
Felemelem endig lehajtott fejemet, és rá nézek, egy aranyos mosoly kíséretében.
-Szia.-mondom.
Mellém szegül, és látom rajta, hogy nagyon figyel engem. Hm...Taemin mindig is fura volt. Bár...Nagyon cuki egy fiú.
-Ilyenkor? Te?-kérdi.
Vállat vonok. Be kanyarodunk a parkba, és le ülünk egy zöld padra, amiről már kopik le a festék. Taemin szorosan mellém ül le, én pedig gsebre teszem a kezeim.
-Ki kellett szellőztetnem a fejem.
-Hogyhogy? -néz rám csillogó szemekkel.
Istenem, de aranyos! De várjunk csak...Én ilyeneket gondolok a SHINee egyik tagjáról? Fura vagyok. És ő is fura.
-Mindegy. Nem kell az én gondjaimmal foglalkoznod, gondolom neked is van elég. -küldök felé egy bíztató mosolyt.
-Elmegyünk reggelizni?-ajánlja fel nagyszerű ötletét.
Éhen halok! Ez a fiú egy csoda!
Elmosolyodok, és bólontok, mire ő kuncogva feláll, és nyújtja a kezét.
Mit akar...? Jaaa! Felhúzni! Nyújtom a kezem, ő pedig felhúz. Nem tudom miért, de nem engedi el a kezem. Inkább össze kulcsoli az ujjainkat...Ami engem nem is zavar.
Mi történt velem? Talán...El tudom felejteni Hoseokot, ha Taeminnel vagyok?
Igen. Azt hiszem, hogy igen. Ő most lehet Taehyunggal, nekem már nem kell. Úgysem dőlnék be többet neki.
A kezeinket figyelem, néha pedig Taemin mosólygós pofiját. Napról napra egyre jobban kifordultam magamból...De...Talán, ha már nekem is van valakim, akkor nem fog fájni a szívem, ha az a két gyökér smárolnak. Csak annyit mondok magamnak: Nekem is van szerelmem, akivel csókolózhatok.
Megállunk egy kis étterem előtt, Taemin pedig elengedi a kezem, és betessékel. Leülünk egy eldugott helyen, hogy a fanok ne vegyenek észre minket, mert abból botrány lesz. Habár...A parktól idáig kéz a kézben jöttünk.
Ah, leszarom!
Taemin rendel nekem is, meg magának is, majd hátra dől a székében. Engem néz. Engem. Mást nem.
-Olyan szép vagy...-suttogja maga elé.
Meghallottam. A szívem be indult, zakatól. Remélem, hogy nem fogja meghallani, hogy milyen gyorsan dobog! Érzem, hogy elpirulok. Ő csak egy kicsit kucog.
-Na, mi a bajod?-kérdi.
Sóhajtok és rá emelem tekintetem. A szemeihez térkép kell, mert anélkül elvesznék benne.
-Jung Hoseok és Kim Taehyung. Hoseokkal jártunk, vagy mi, de megcsal Taeval. Mindig rajta kapom őket, ahogy csókolóztak.-mondom, egy kicsit félve.
Taemin arcára egy perverz mosoly ül ki, és egy kicsit közelebb hajol hozzám.
-Vissza szeretnél vágni? -kérdi halkan.
Bólontok. Vissza hát! Azt akarom, hogy neki is fájjon, nekem pedig ne!
-Akkor ma este felmegyek a dormotokba...Viszek neked ajcsit. És akkir kérdek valamit.-mondja egy kaján vigyorral.
Taemin nagyon elhamarkodott egy fiú. Már elég régóta ismerem, lassan három éve, de még sosem volt ilyen velem. Habár...még kettesben sem voltunk.
-M-mond.-dadogom.
-Járjunk. Igazából...ez kijelentés volt.-nevette el magát.
-Rendben.
A szám magától formázta meg ennek a szónak a betűit és ejtette ki. De...talán a lelkem is akarta. Meg a szívem is. És talán...az egész testem. Az agyam meg mimdig a rossz irányba akar terelni! Utálom az agyam!
Taemin áthajol az asztalon, és megcsókol. Sokkal másabb, mint Hoseok csóka. Sokkal lágyabb...kedvesebb...szerelmesebb.
Mosolyogva szakad el tőlem, amikor a pincér megütögeti a vállát.
Én elpirulok. Lee Taemin megcsókolt. A SHINee maknéja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése