-El fogtok késni!-kiabált fel anya.
Nem szeretnék iskolába menni, pedig muszály. Ez az utcsó évem, és bukásra állok. Ilyen az élet.
-Kelj fel Dongsaengem.-nyitott be az ajtómon a bátyám. Imádom a hangját...Viszont
semmi kedvem az iskolához, így meg sem mozdulok.
Érzem, hogy az ágyamra helyezi magát. Ahhh...Nem szeretnék sehova sem menni!
Maradok a puha ágyikómban, és alszom tovább. Egész nap lustálkodni szeretnék.
-Nyem.-válaszoltam neki.
Felnevetett, majd megfogta a kezemet.
Annyira fura érzésem van ilyenkor...mert...Mert szerelmes vagyok a bátyámba, ami elég fura.
Két hibát is elkövettem ezzel...
Egy fiúba lettem szerelmes, aki a saját bátyám.
Ilyen eset létezik, hogy valaki a saját testvérébe szeret bele? Ah...Tényleg kéne suliba mennem.
Mert akkor legalább a Hyungommal lehetek.
-Kelj fel, mert el késünk!-simogatja a karom.
Annyira puha bőre van...
-Rendben.-rúgtam le magamról a takarómat.
Kinyitottam a szemeim, és vele találtam szemközt magam...Szó szerint.
Szinte érzem a lehelletét az ajkaimon....De csak a homlokomra kapok puszit. Miért érzem azt, hogy csalódtam?
Lassan beszélnem kéne vele a dolgokról...
-Gyere.-húz a fürdőszobába. Kezembe nyomja a fogkefét, melyel meg is mosom a fogamat. Utána arcot mosok, és már szaladok is ölözni. Kb tíz perc múlva készülök el, hyungom pedig már az ajtóban vár engem, táskával a hátán.
-Még van húsz percünk. Induljunk Jiminnie, gyere.-karolt át.
-Beszélhetnénk?-töröm meg a csendet, az út felénél.
-Fontos dolog?
Bólintok egyet.
-Akkor majd otthon, oké?-borzol a hajamba.
Megint bólintok.
Nekem könnyebb lett volna itt, mert akkor el tudtam volna szaladni a mondatai elől. A bántó szavak elől.
Az út a suliig halkan telt. Egyikőnk sem szólt a másikhoz, pedig máskor mindig ökörködünk. Lökdössük egymást a bokrokba, meg ilyenek.
Kezd nekem fura lenni a hyungom, azaz Hoseok.
De miért nem szólt most hozzám?
-Jó reggelt Jimin.
A hang irányába fordultam. Ah, csak Jungkook az. Egy mosolyt küldök felé.
-Neked is.-mondom, majd hyungom irányába pillantok.
Egyedül kuksol a terem ajtó előtt, ahol órája lesz. Vajon valami baja van?
-Szia! -köszön Namjoon, amikor elsétálok mellette.
Ő a bátyám osztálytársa.
-Mi a baja Hoseoknak? Neked nem említett semmit?
Megrázza a fejét.
-Nem nagyon. De valami olyasmit mondott, hogy szerelmes valakibe, viszont ez egy ilyen tiltott szerelem szerűség...Áh, nem értem őt!-legyintett.
Tovább haladt, én pedig ott maradtam, a bátyám arcát kémlelve.
Tiltott szerelem?
Lehet, hogy úgy érez, mint én?
-Dongsaeng!-hív oda magához. Oda slattyogok hozzá.
-Hm?
-Csak vigyázz magadra, és sze--
Becsengettek, így nem hallottam amit mondott, de most úgy vigyorog, mint a tejbetök. Sze?
Ah, mindegy, órára kell mennem!
***
-Akkir beszélhetnénk?-érünk be a bejárati ajtón.
Anya már fogad minket a vacsorával, amit a válaszára várva fogyasztok el. Anya mosolyogva veszi el előlem az üres tányért, Hobi hyung pedig egy kissebb szidást kap, amiért nem ette meg mindet.
-Na?-indulunk meg az ő szobája felé. Igazán ki bökhetné...
-Igen.-válaszol végre, és kinyitja az ajtót előttem, amin egyből be is megyek. Utánam pedig ő.
Le ülök az ágyára, kényelembe helyezve magamat. Ő elém ül le.
-Mondjad.-mosolyog.
-Nagyon fontos dolog...Lehet, hogy lehetetlen...De mégis megtörtént...-hajtottam le a fejem.
-Mi?
-Beléd szerettem.
Lefagyva néz engem...Mintha valami ufo lennék, úgy bámul! Lehajtom a fejem, hogy ne keljen a szemébe néznem. Ez annyira természetellenes! Ah...Mit hiszek...Miért lenne belém szerelmes? Ő? A bátyám, én pedig az öccse. Testvérek vagyunk. Ha anya rájönne erre, akkir eltiltana hyungomtól? Vagy majd azt hiszi, hogy beteg vagyok? Nem tudom, de félek a vallomásom következményeitől.
Hyung egyik keze megindul csuklómon,felfelé vándorol, egyészen a nyakamig, melyen óvatosan végig simít, végül az arcomon áll meg, és olyat tesz, amit nem hittem volna.
Megcsókol.
Óvatosan tapasztja ajkait az enyémekre, és lágyan mozgatni kezdi azokat.
Szőrnyű ebbe bele gondolni, hogy
a bátyámmal csókolózok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése